Teljes a bizonytalanság Németországban

InfoRádió / MTI
2010. június 9. 20:37
Egymásnak szögesen ellentmondó nyilatkozatok nyomán szerda estére teljes bizonytalanság alakult ki Németországban az Opelnek nyújtandó állami támogatás ügyében, ami tovább erősítette a konzervatív-liberális kormánykoalíción belüli nyílt ellentéteket.

A tét a németországi Opel-üzemek, illetve a mintegy 25 ezer alkalmazott jövője.

A kormány illetékes bizottságának ülése után Rainer Brüderle szabad demokrata gazdasági miniszter még azt a hivatalos álláspontot ismertette, hogy az amerikai anyavállalat, a General Motors által kért 1,1 milliárd eurós állami támogatás elutasítása mellett döntöttek. Nem sokkal később viszont Angela Merkel kancellár, a konzervatív CDU elnöke már azt hangsúlyozta, hogy gazdasági miniszterének bejelentése nem az utolsó szót jelenti.

A kancellár közölte: csütörtökre hivatalába kérette a németországi Opel-üzemeket működtető négy tartomány - Hessen, Észak-Rajna-Vesztfália, Türingia és Rajna-Pfalz - miniszterelnökeit annak megvitatására, hogy milyen módon lehet megsegíteni az Opelt.

Merkel elismerte, hogy a koalíciós partner FDP más véleményen van. "Azt hiszem, egyértelmű, hogy a koalíción belül eltérnek a vélemények ebben a kérdésben" - fogalmazott szó szerint, mindehhez még hozzátéve, hogy "mindez nem csak tegnap óta van így".

A liberális gazdasági miniszter a kormány nevében egy délutáni nyilatkozatban utasította el a General Motors által előterjesztett, 1,1 milliárd eurós állami támogatási kérelmet

Az értesülések arról szóltak, hogy az illetékes bizottság nem tudott megállapodni a segélykérelemről, és ennek nyomán a miniszterre bízta a döntést. Brüderle pedig egyértelműen az állami támogatás elutasítása mellett foglalt állást. Az Opelnek nyújtandó állami támogatás az autóipari ágazatban súlyos versenytorzulásokhoz vezethetne - érvelt a miniszter, hozzátéve, hogy a gyár szanálását az anyavállalat General Motorsnak saját erőből kell elvégeznie.

A végleges német döntés megfigyelők szerint befolyásolhatja a több európai országban - köztük Magyarországon is - üzemeket működtető, nagy hagyományokkal rendelkező, de mintegy két éve súlyos szerkezeti, illetve pénzügyi gondokkal küszködő Opel jövőjének alakulását. A nehéz helyzethez jelentősen hozzájárult az amerikai anyavállalat korábbi válsága, mindennek ellenére a General Motors úgy döntött, hogy megtartja, illetve szanálja az Opelt. A szanálás költségei az amerikai konszern hivatalos közlése szerint 3,7 milliárd eurót tesznek ki, és ebből az utóbbi időben talpra állt General Motors 1,9 milliárdot állna.

A cég arra számított, hogy a fennmaradó 1,8 milliárd eurót - hitelek, illetve garanciavállalás formájában - közösen azok az európai országok fedezik, ahol Opel-üzemek vannak. Németországtól állami garanciavállalás formájában 1,1 milliárd eurót kért, mivel a mintegy 50 ezer európai alkalmazott fele a négy német gyárban - Rüsselsheimben, Bochumban, Kaiserslauternben és Eisenachban - működik. A General Motors korábban közvetve azzal fenyegetőzött, hogy a németországi üzemek közül egyet vagy kettőt bezár, ha a német kormány elutasítja a támogatást.

Források szerint Merkel kancellár azon fáradozik, hogy a németországi üzemeket működtető tartományok bevonásával, illetve az Európai Beruházási Bank közreműködésével szülessék valamifajta alternatív megoldás. A kancellár érzékeny helyzetben van, mert a választási kampányban a 25 ezer németországi munkahely megőrzésére tett ígéretet.

Megfigyelők ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet: az Opel támogatási ügyében napvilágra került nyílt nézeteltérések újabb szakítópróbát jelenthetnek a koalíciós pártok között. A liberális FDP mindeddig határozottan ellenezte az állami támogatást, a konzervatívok pedig a segély mellett foglaltak állást. A kancellár és minisztere közötti "nyilatkozatháború" mégis példa nélkül álló - tették hozzá.

A legnagyobb németországi gyár, a rüsselsheimi üzemi tanácsa korábban szégyenletesnek nevezte a gazdasági miniszter bejelentését. Érthetetlennek nevezte, hogy a német kormány - több más európai kormánnyal ellentétben - az állami támogatás elutasítása mellett döntött. A tanács ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy tartományok nem hagyják magukra az Opel németországi alkalmazottait.

A General Motors európai igazgatója - még Brüderle nyilatkozta nyomán - csalódottságának adott hangot a német elutasítás miatt, és azt hangoztatta, hogy ezek után felülvizsgálják a szanálási tervet.

Korábban az amerikai anyavállalat azt közölte, hogy a csaknem 50 ezer európai munkahelyből mintegy 8 ezret szüntet meg, és ebből körülbelül 4 ezret Németországban.