Ki lopott a baleset helyszínén?

InfoRádió / MTI
2010. június 8. 08:49
Értesülések szerint a hétfői orosz belügyi cáfolatok ellenére mégis őrizetbe vettek három személyt a Lech Kaczynski lengyel államfő repülőgép-szerencsétlenségének egyik áldozatától ellopott hitelkártyával való visszaélés miatt: hétfőn későn este a fegyveres testületekhez tartozó forrásból két hírügynökség is úgy értesült, hogy a hír igaz, csak nem az OMON tagjairól, hanem sorkatonákról van szó.

A keddi orosz lapok a lengyel kormányszóvivő vasárnapi közlésére való reagálásokat közölték és kommentálták, de a Kommerszant már felhívta a figyelmet arra, hogy a belügyi szervek határozott és megbántott cáfolatai mellett a védelmi minisztériumhoz tartozó szervek kitértek a vonatkozó kérdésekre adandó válaszok elől.

Az ITAR-TASZSZ és az Interfax hírügynökség a védelmi minisztériumhoz tartozó forrásokból egybehangzóan úgy értesült, hogy az említett vádak alapján őrizetbe vettek három sorkatonát, s hogy mindhárman a Szmolenszk-Szevernij katonai repülőtéren szolgáltak, amelynek közvetlen közelében április 10-én lezuhant a Lech Kaczynski lengyel elnököt és kíséretét szállító repülőgép, s az azon utazók életüket vesztették.

Az értesüléseket hivatalosan nem erősítették meg.

Eredetileg a Rzeczpospolita című napilap jelentette, hogy mintegy másfél ezer eurónak megfelelő összeg tűnt el a szintén Kaczynski elnök gépén utazó Andrzej Przewoznik bankár, a mártírok emlékhelyeit gondozó lengyel tanács vezetője bankkártyájáról.

A keddi orosz lapok az előző napi belügyi cáfolatokra támaszkodó kommentárjaikban többnyire úgy vélekedtek, hogy ha netán van is valami alapja a lengyel közléseknek, a hírt jó ideig titokban tartották, s a közlés időzítése alighanem a lengyelországi elnökválasztással függ össze.