Irán segélyszállítmányt küld a Gázai-övezetbe

InfoRádió / MTI
2010. június 7. 09:23
Két hajónyi segélyszállítmányt küld a hét végén a Gázai-övezetbe az iráni vörös félhold szervezet. Teheráni tájékoztatás szerint az egyik hajó rakománya az iráni lakosság által felajánlott élelmiszer és gyógyszer, míg a másik hajón a karitatív szervezet önkéntesei utaznak majd. Az iráni Forradalmi Gárda legfőbb vezetője korábban azt mondta: készek haditengerészeti kíséretet adni azokhoz a teherhajókhoz, amelyek segélyszállítmányt akarnak eljuttatni az övezetbe.

Közben nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte az ENSZ főtitkára a gázai segélyflottillát ért izraeli támadás körülményeinek kivizsgálására. Ban Ki Mun javaslata szerint a testület munkáját Geoffrey Palmer volt új-zélandi kormányfő irányíthatná, és abban Törökország, Izrael és az Egyesült Államok képviselői vennének részt.

A flottilla zászlóshajója és az incidens 9 halálos áldozata török volt. Szombaton izraeli katonák elfoglalták a Gázai övezet felé tartó, újabb segélyszállító hajót, de nem ütköztek ellenállásba. A zsidó állam már korábban közölte, hogy az ír járművet nem engedi kikötni Gázában, de megígérte, hogy a máshol kirakott segélyt, kellő átvizsgálás után, eljuttatja a rászorulóknak.