Az árvízzel küzdenek Dél-Kínában is

InfoRádió / MTI
2010. június 5. 17:06
A dél-kínai Kuanghszi-Csuang (Guangxi Zhuang) autonóm területen már ötven fölé emelkedett az esőzések, viharok, árvizek és földcsuszamlások áldozatainak a száma, 30-an eltűntek, 200 ezer embert kellett biztonságosabb helyre költöztetni - közölték helyi források.

Eddig egyedül Kuanghszi 42 városában, illetve megyéjében összesen több mint 3 millió embernek okozott kárt a víz. Épületek ezrei dőltek romba, a televízió képsorai szerint egyes helyeken a kosárlabdapalánk magasságát megközelítő vízen a helyiek alkalmi tutajokon közlekedve igyekeznek menteni, ami menthető. A közvetlen anyagi kár az autonóm területen eléri a 120 millió jüant (18 millió dollár).

A legsúlyosabban érintett területeken a következő három napban csapadékos időjárást jeleznek előre a szakemberek, de az észak-nyugati, dél-nyugati országrészben - így Tibetben, Szecsuanban, Csungkingban (Chongqing) és Jünnanban (Yunnan) - is heves esőzésekre számítanak a meteorológusok. Az északi, észak-nyugati részeken viharos erejű szelet jósolnak, aminek következtében homokviharok várhatók.

A kínai államtanács árvízmegelőzéssel foglalkozó ülésén a katasztrófa-megelőzés és - elhárítás hatékonyságának növelésére, az emberi élet védelmére, a károk minimalizálására szólították fel a különböző kormányzatokat.