Olaszországban tiltakoznak az új lehallgatási törvény ellen a média szereplői
A tekintélyes napilapok, hírügynökségek és televíziós hírműsorok főszerkesztői nyilatkozatukban arra hívják fel a figyelmet, hogy az új jogszabály veszélyt jelent a sajtó szabadságára.
A törvény egyik passzusa kimondja, hogy a sajtó nem tudósíthat bűnügyekről, amíg az ügyben nem tartják meg az első bírósági tárgyalást. Az olasz igazságszolgáltatás menete alapján ez akár 10 év kényszerszünetet is jelenthet.