Megérkezett a hitel első részlete Görögországba

InfoRádió / MTI
2010. május 12. 19:53
Megérkezett a görög nemzeti bankhoz az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap által nyújtott hitel első, 5,5 milliárd eurós részlete. Ezt a francia AFP hírügynökség közölte az athéni pénzügyminisztériumtól származó információkra hivatkozva.

 A súlyos adósságválsággal küzdő ország vezetése tegnap kérte a 110 milliárd eurós hitelkeret megnyitását; a görög pénzügyminisztérium összesen 20 milliárd euró azonnali lehívását kérte. Az összes hitelből 80 mililárd eurót az euroövezeti tagországok, 30 milliárdot pedig az IMF biztosít. Közben folytatódnak a hitelszerződésben megkövetelt szigorú reformcsomag elleni tüntetések: jövő csütörtökön 24 órás általános sztrájkot tartanak az állami és a magángazdaságban dolgozókat tömörítő szakszervezetek.