eur:
394.44
usd:
370.15
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

A burka teljes betiltását tervezik Franciaországban

A francia elnök úgy döntött, hogy a kormány a női arcot takaró muzulmán viselet közterületen való teljes betiltásáról nyújtson be törvénytervezetet - jelentette be a kormány szóvivője.

Nicolas Sarkozy döntése meglepetés, hiszen a szóvivő egy héttel korábban azt jelentette be, hogy az államfő figyelembe veszi a legmagasabb fokú francia közigazgatási hivatal, az államtanács ajánlását, amely szerint az ilyen viselet hordható az utcán, de nem a közintézményekben. Az államtanács a kormány kérésére vizsgálta meg a kérdést, és annak eldöntésénél a közbiztonságot vette alapul. A tanács ráadásul figyelmeztetett, hogy a teljes tilalom ellentétben állna az alkotmánnyal.

"Az egész arcot takaró lepel tilalma általánosnak, minden közterületre vonatkozónak kell lennie, mert a nők méltósága nem kérdőjelezhető meg" - mondta a kormányszóvivő. Sarkozy ismét hangsúlyozta, hogy az ilyen viselet a nők elnyomásának jelképe, és ezért "nem szívesen látott" Franciaországban.

Így Franciaországban hasonló törvény készül ahhoz a belgiumi tervezethez, amelyről csütörtökön szavaz a brüsszeli parlament, és amely a tervek szerint júliustól általánosan betiltaná az arcot eltakaró viseletet. A francia törvényt is júliusban fogadnák el, de fél évig nem lépne hatályba.

Franciaországi muzulmán vezetők korábban annak a véleményüknek adtak hangot, hogy bár az arcot is takaró lepel nem vallási előírás, nem volna tanácsos betiltani. Már maga a vita ténye is megbélyegzi a muzulmánokat - vélik. Abdellatif Lemsibak, a Franciaországi Muzulmánok Nemzeti Szövetségének egyik tagja a tiltás hírére kijelentette, hogy az vétek, agresszió az egyéni szabadság ellen. "A muszlimoknak joguk van ortodox módon is kifejezni vallásukat" - mondta.

Francois Fillon miniszterelnök úgy nyilatkozott az ügyben, hogy "a kormány kész jogi kockázatot vállalni, mert megéri".

A Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet tiltakozott szerdán a készülő francia és belga törvény ellen. "A viselet tiltása olyan helyzetet teremt, amelyben mindenki veszít. E törvények sértik azoknak a jogait, akik viselni akarják ezt a ruhát, és nem segít azokon, akikre rákényszerítik viselését" - olvasható Judith Sunderlandnek, a HRW egyik kutatójának közleményében. Sunderland szerint a tiltás sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét is. Korábban az Európa Tanács emberi jogi biztosa is helytelenítette az arcot-testet takaró burka és nikáb betiltását.

Franciaországban egy maratoni parlamenti vita után 2004-ben már betiltották a muzulmán fejkendő és más "hivalkodó" vallási jelképek viselését az iskolákban.

Az arcot fedő lepellel kapcsolatos jogi rendelkezések más nyugat-európai országokban is napirenden vannak. Január végén a liberális-konzervatív dán kormány a burka és a nikáb viseletének a közterületeken való korlátozása mellett döntött, s egy közelmúltbeli felmérés szerint a nyugat-európaiak jelentős többsége pártolná a burka nyilvános viselésének betiltását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×