eur:
394.25
usd:
370.27
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Minden ötödik cég tervez munkaerő-felvételt - Franciaországban

A francia cégek idén 1,7 új dolgozót fognak alkalmazni - legalábbis erre számít kedden ismertetett jelentésére hivatkozva a francia munkaügyi hivatal. "Gyakorlatilag minden ötödik vállalat, azaz közel 525 ezer társaság tervez munkaerő-felvételt" - jellemezte a folyamatot a hivatal elnöke, aki szerint az is optimizmusra ad okot, hogy a munkáltatók fele határozatlan idejű, 24 százalékuk pedig hat hónapot meghaladó, határozott idejű szerződésben gondolkodik.

A friss számokat nem igazán lehet a tavalyi adatokkal összevetni, mivel a hivatal módosította a statisztikai módszerét, és immár a magánszektor mellett a mezőgazdaságban, illetve a közszféra bizonyos területein, például a kórházakban zajló, munkahelyteremtéssel összefüggő folyamatokat is figyelembe veszi.

Az új rendszer alapján összeállított számok azt mutatják, hogy idén a legtöbb munkahely, az új állások 39 százaléka, várhatóan a kiskereskedelmi, a turizmus és a szolgáltatási ágazatban keletkezik majd, kifejezetten meglepő ugyanakkor, hogy a mérésbe frissen bevett szociális és egészségügyi ágazat a leendő felvételek 12 százalékát adja.

Az új, a korábbinál alaposabb módszernek köszönhetően idén először azt is tudni lehet, hogy az friss alkalmazások 40 százaléka újonnan létrehozott munkahelyek betöltését, 30 százaléka a távozók, 15 százalékuk pedig a hiányzók helyettesítését szolgálja.

A biztató számok ellenére a jelentésből az is kiderül, hogy a munkáltatók 43 százaléka továbbra is meglehetősen bizonytalannak látja az elkövetkező éveket, ami a hivatal elnöke szerint azt jelenti, hogy még egy-két évig nem várható ugrásszerű növekedés a munkahelyteremtés terén.

Érdekesség ugyanakkor, hogy a gazdasági válság ellenére a munkaadók kifejezetten nehezen találnak ápolónőket, gyermekgondozókat, illetve mérnök-informatikusokat, sőt az építőiparban a kőművesek toborzása is akadozik.

A foglalkoztatással összefüggő, pozitívnak számító hír az is, hogy az első negyedévben csökkent az 50 főnél többet foglalkoztató cégeket érintő csődeljárások száma. A vállalati információkra szakosodott Altares cég felmérése szerint éves átlagban a mérséklődés ugyan csupán fél százalékos, a január 1. óta mért csökkenés azonban eléri a 41 százalékot.

A felmérés készítői ugyanakkor hangsúlyozzák: még távol van az alagút vége, a tíz főnél kevesebbet foglalkoztató cégeket érintő csődeljárások száma ugyanis továbbra is emelkedőben van, és a bírósági ítéletek 93 százalékát immár az ezzel kapcsolatos döntések teszik ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×