eur:
394.42
usd:
365.17
bux:
65543.59
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Szent szarvast lőtt ki egy japán férfi

Számszeríjával halálosan megsebesített egy szentként tisztelt vemhes szarvast egy férfi a Nara parkban, Japán egyik világhírű turistafellegvárában.

Keddi letartóztatásakor a férfi bevallotta, hogy pénzgondokkal küszködött, és úgy gondolta, a lelőtt állat húsát jó áron el tudja majd adni. Még március közepén lőtt a szarvasra 52 centiméteres fémnyilával, amely az állat gyomrába fúródott. A park dolgozói másnap találták meg a sebzett szarvastehenet. Megoperálták, de sérülése miatt már menthetetlen volt.

Az orvvadász tettét követően elmesélte egy ismerősének, hogy a közeli üzlet biztonsági kamerája valószínűleg rögzítette tettét.

A japán Honsú-szigeten lévő Nara parkban élő ezer szarvast a törvény is védi. A nemzeti kincsként számon tartott állatokat az istenek követeiként tisztelik. A tettest ezért a kulturális tulajdon védelméről szóló törvény megsértésével vádolják. A férfi pénz- vagy akár börtönbüntetésre is számíthat.

Nem ez az első eset, hogy kilőnek egyet Nara szent állatai közül: 2003-ban nyíllal, öt évvel később pedig szigonnyal öltek meg egy-egy példányt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Korrigál a forint

Korrigál a forint

Csütörtökön kezdetben az euróval és a dollárral szemben is gyengült a forint, utóbbival szemben nagyobb mértékben, később azonban valamelyest korrigált a magyar fizetőeszköz. Ma megjelent a Magyar Nemzeti Bank Inflációs jelentése, amelyben többek között azt írták, hogy a forint gyengélkedése és a szolgáltató cégek visszatekintő árindexálása is hozzájárul ahhoz, hogy a 3%-os inflációs  célt csak 2025-ben éri el a jegybank.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×