eur:
394.06
usd:
364.77
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Nagy erejű földrengés Szumátrán: nincsenek halálos áldozatok

Indonéziában, Thaiföldön és Malajziában is lefújták a cunamiriadót, amelyet a térség országaiban rendeltek el, mert nagy erejű, a Richter-skálán mérve 7,8-as fokozatú földrengés rázta meg az Indonéziához tartózó Szumátra szigetét szerda reggel.

Továbbra sem tudni halálos áldozatokról, de a mentők közlése szerint tizenketten megsérültek, közülük négyen súlyosan.

Először a honolului szökőár-előrejelző csendes-óceáni központ jelezte, hogy cunamiriadót rendeltek el Indonézia területére. Az intézet azonban már akkor hozzáfűzte, hogy noha a partokat elérhetik magas hullámok, nem várható pusztító erejű, kiterjedt szökőár. A brit hírügynökség egyik fotóriportere a Szumátra északi partvidékétől délkeletre fekvő Simeule szigetéről arról számolt be, hogy pánik tört ki, és áramkimaradás van. Egy televízióállomás szerint az emberek több helyen magasabb térségek felé menekültek.

Az érintett térségek hatósági továbbra sem tudnak áldozatokról, illetve anyagi károkról. A Szumátra északnyugati részében lévő Aceh tartomány kormányzója a Metro TV-vel közölte: kiment a tengerpartra, és azt látta, hogy azok az emberek, akik ijedtükben a szárazföld belseje felé menekültek, már vissza is tértek otthonukba. Egy rendőrparancsnok azt mondta: beosztottai nem tapasztaltak semmi rendkívülit.

A nemzeti katasztrófavédelmi központ arról számolt be, hogy Sinabang kórházában 12 sérültet ápolnak, akik közül négynek állapota súlyos. Kidőlő villanyoszlopok, lezuhanó tetőcserepek és betört ablakok üvegszilánkjai okoztak nekik sérüléseket. A központ beszámolója szerint Szumátra északi részén a kisebb trafóállomások 80 százalékát megrongálta a földrengés.

A rengés fészke Sibolga városától 204 kilométerre nyugat-északnyugatra, 46 kilométeres mélységben volt. A földmozgást a helybeliek szerint három utórengés követte.

Tavaly szeptemberben a Richter-skála szerinti 7,6-os erősségű földlökés rázta meg Padang városát, amely a mostani rengés központjától északkeletre fekszik. Akkor több mint ezer ember halt meg.

Hat évvel korábban, 2004. december 26-án 168 ezer ember halt meg egyedül Aceh tartományban a Richter-skála szerinti 9,3-as erősségű földrengést követő szökőárban.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×