130 pap keveredett pedofília gyanújába Olaszországban

InfoRádió / MTI
2010. április 6. 15:13
Mintegy 130 papot "vettek őrizetbe, indítottak vizsgálatot ellenük vagy ítéltek el" Olaszországban az elmúlt két évben - írta kedden az Il Fatto című napilap egy ügyvédre hivatkozva, aki szerint "ez csak a jéghegy csúcsa".

Az észak-olaszországi Bolzanótól a déli Trapaniig az olasz ügyészségeknek "egyházi személyek ügyében kell vizsgálatot folytatniuk, amelyekben az áldozatok fiatalok, gyakran nagyon fiatalok" - írja a lap.

"Ez aggasztó szám, különösen ha figyelembe vesszük, hogy ez a jéghegy csúcsa, ugyanis minden eset nem kapott médiavisszhangot, vagy nem jelentették az igazságszolgáltatásnak" - mondta Sergio Cavaliere ügyvéd, aki a lap szerint 130 esetről gyűjtött össze dokumentációt.

A helyi püspök egyetlen esetben sem értesítette a rendőrséget a visszaélés gyanújáról - jelentette ki a lapnak Cavaliere.

Pietro Forno, a milánói ügyészség ügyésze, aki számos pedofil pap ügyében folytatott nyomozást (közülük tízet el is ítéltek), elmondta: a vizsgált esetekben soha nem a püspök vagy más egyházi személy tett jelentést, hanem az áldozatok családtagjai, akik először - sikertelenül - az egyházi hatóságokhoz fordultak.

A rendőrség gyanúja szerint létezik egy pedofil egyházi személyekből álló hálózat.

A katolikus egyházat 2009 vége óta rázzák meg sorozatos, gyakran az egyházi vezetés által eltussolt pedofilbotrányok. Hasonló esetek fordultak elő Európában (mindenekelőtt Írországban és Németországban), de az Egyesült Államokban is.