eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Izrael ruhát és cipőt engedett be a Gázai övezetbe

Ruhával és cipővel megrakott kamionokat engedett be Izrael a Gázai övezetbe vasárnap, csaknem két év óta először - közölte egy palesztin vámilletékes.

A másfél millió ember által lakott keskeny földsáv szigorú izraeli blokád alatt él azóta, hogy a Hamász iszlám fundamentalista szervezet 2007 májusában átvette ott a hatalmat.

A kereskedelmi javak nagy része az övezet és Egyiptom határa alatt húzódó csempészalagutakon keresztül jut be a palesztin területre.

Öt kamionnyi cipő és ugyanannyi ruhanemű áthaladását engedélyezte Izrael - tájékoztatott egy palesztin vámtiszt, aki az ilyen jellegű tranzakciók egyeztetését bonyolítja a zsidó állam illetékeseivel. Egy magát megnevezni nem kívánó izraeli tiszt megerősítette a hírt azzal kiegészítve, hogy a kamionok határátlépése az ENSZ által kezelt emberiességi programok keretébe illeszkedik.

Ugyanez a tiszt korábban azt közölte, hogy az elkövetkező napokban Izrael korlátozott mennyiségű cementnek a Gázai övezetbe történő szállítását engedélyezik.

Egy ENSZ-kezelésben működő használtvíz-feldolgozó üzem renoválásához engednek be néhány kamion cementet - mondta. A döntés - tett hozzá -, amelyet Ehud Barak védelmi miniszter hozott meg, nem jelez semmiféle változást a Hamásszal kapcsolatos izraeli politikában.

- Izrael nem járul hozzá a Gázai övezet újjáépítéséhez ... amíg az a Hamász ellenőrzése alatt áll, és amíg Gilad Salit katona ki nem szabadul - utalt a tiszt a 2006 óta Hamász-fogságban lévő izraeli őrmesterre.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×