"Aránytalan előnyöket élveznek" az uniós alkalmazottak

Infostart
2010. március 29. 18:20
Az uniós alkalmazottak fizetését vette górcső alá Berlinben a törvényhozás európai ügyekkel foglalkozó bizottsága, amely azt javasolja, hogy a képviselőház szólítsa fel a kormányt az uniós tisztségviselők fizetési rendszerének felülvizsgálására.

Az Európai Unió alkalmazottainak létszáma meghaladja a 45 ezret. A berlini törvényhozás európai bizottságának elnöke szerint ők aránytalanul nagy előnyöket élveznek, amit az átlagpolgárral nehéz megértetni. Főleg az uniós alkalmazottak utazási költségei és gyermekeik taníttatási pótléka terén kellene változtatni, mert - mint a bizottság elnöke fogalmazott - tarthatatlan, hogy az EU Brüsszelben dolgozó munkatársai évente hat nap rendkívüli szabadságot kapnak hazalátogatási célból, és még akkor is megkapják a család valamennyi tagja számára az útiköltséget, ha egyáltalán nem kelnek útra.

Bírálta azt is, hogy az alkalmazottak 26 évnél fiatalabb gyermekei - ha nem Belgiumban tanulnak - havonta közel 500 euró támogatásban részesülnek. Mindez milliárdokkal terheli az Európai Unió költségvetését, amelyet természetesen a tagállamoktól befolyó járulékokból fedeznek.

A berlini törvényhozás európai ügyekkel foglalkozó bizottságának elnöke utalt arra is, hogy az EU alkalmazottai már amúgy is olyan anyagi előnyöket élveznek, amelyek egyáltalán nem indokolják gyermekeik oktatásának szubvencionálását.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást