eur:
394.4
usd:
370.12
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Folytatódó BA-sztrájk, budapesti járattörlésekkel

A tárgyalási készség jelei nélkül folytatódott vasárnap is a British Airways légitársaság utaskísérőinek előző nap kezdődött négynapos sztrájkja. A törölt járatok között több budapesti is van.

A BA 13 ezer légi utaskísérőjéből 12 ezret képviselő Unite szakszervezet egy héten belül a második munkabeszüntetést hirdette meg. A sztrájk a tervek szerint kedd éjfélig tart. A sztrájksorozat bér-, létszám- és munkaszervezési viták miatt kezdődött.

A cég légi kiszolgáló személyzete a múlt hétvégén is sztrájkolt, akkor három napig.

A BA szerint az újabb munkabeszüntetés idejére 240 ezer utasnak van jegyfoglalása a cég járataira. A cég azzal számol, hogy közülük 180 ezret - vagyis 75 százalékot - eljuttat célállomására, akár saját, akár más társaságoktól bérelt repülőgépekkel. További 43 ezer utas jegyét sikerült átfoglalni más légitársaságok járataira, illetve más időpontokra.

A BA becslése szerint a sztrájkidőszakban a hosszú távú járatok 70 százaléka, a rövid távúak - vagyis a belföldiek és az európaiak - 55 százaléka közlekedik.

A szakszervezet szerint azonban a British Airways járatainak fele nem tudott felszállni az első két napon, és a cég BA-járatként tüntet fel olyan járatokat is, amelyeket más társaságoktól bérelt repülőgépek működtetnek.

Az érdekképviselet egyik tisztviselője vasárnap a legnagyobb londoni kereskedelmi rádiónak, az LBC-nek azt mondta: a sztrájk sokkal többe kerül a British Airwaysnek, mint amennyibe a szakszervezet által a cégvezetés elé terjesztett követelések teljesítése került volna. Ez utóbbiak költsége nem sokkal haladta volna meg a tízmillió fontot, a munkabeszüntetés azonban 100 millió fontos kiesést és járulékos költséget okoz a cégnek - mondta a Unite illetékese.

A BA szerint azonban a sztrájk napi költsége hozzávetőleg hétmillió font.

A British Airways szombatonként két, más napokon három járatot közlekedtet a londoni Heathrow repülőtérről Budapestre. A BA járatinformációjának vasárnapi kiírása szerint ezek közül hétfőig napi egy közlekedik - szombaton és vasárnap ez a menetrend érvényesült -, keddre azonban továbbra is azt jelzi cég menetrendi információja, hogy aznapra a Londonból induló mindhárom budapesti járatot törölte a légitársaság.

A sztrájkidőszakban közlekedő budapesti járatokat a brit Titan Airways üzemelteti a BA nevében, Boeing 757-es repülőgépekkel. A cég charterjáratok közlekedtetésére, valamint más légitársaságoknak nyújtandó ideiglenes kapacitásbővítésre szakosodott.

A munkajogi viszály előzményeként a súlyos anyagi gondokkal küszködő British Airways vezetése tavaly novemberben két évre befagyasztotta az utaskísérők bérét, háromezret közülük részmunkaidős foglalkoztatásra helyezett át, és csökkentette a hosszú távú járatok légi kiszolgáló személyzetének létszámát.

A szakszervezet szerint a cég ezzel munkaszerződéseket sértő módosításokat kényszerített az utaskísérői állományra, előzetes konzultáció nélkül.

A vita az utóbbi időszakban még tovább is mélyült, mivel a Unite most már azt is követeli, hogy a BA állítsa vissza a sztrájkolóktól véglegesen megvont jelentős kedvezményeket, ám Willie Walsh vezérigazgató a hétvégén ezt határozottan elvetette.

A minden BA-alkalmazottat megillető kedvezmények közé tartozik, hogy a munkatársak, valamint közvetlen családtagjaik - az alkalmazott hat hónapi munkaviszonya után - a teljes ár tíz százalékáért utazhatnak a British Airways bármelyik járatán, öt év munkaviszony után pedig évi egy, húsz év után évi két ingyenjegy jár bárhová a világon.

Mindez azonban nem része a munkaszerződéseknek, és a BA előre figyelmeztette utaskísérőit, hogy ha sztrájkolnak, véglegesen elveszítik minden kedvezményüket.

A British Airways eddigi legrosszabb üzleti félévét zárta tavaly szeptemberben: adófizetés előtti vesztesége 292 millió font (90 milliárd forint) volt. Ez azt jelenti, hogy a BA percenként több mint ezer font veszteséggel működött.

A decemberrel zárult negyedévről további 50 millió font adó előtti veszteséget jelentett a cég. A társaság vezetése ezután drasztikus takarékossági programba kezdett; ennek része az utaskísérőket érintő megszorító intézkedéscsomag.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×