eur:
393.87
usd:
365.11
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Chicagói per magyar bankok ellen

Az érintett magyarországi bankok, mivel még nem kaptak keresetlevelet, nem tudnak érdemben nyilatkozni azzal kapcsolatban, hogy a MÁV elleni kártérítési perhez kapcsolódva keresetet nyújtott be Chicagóban a magyarországi holokauszt áldozatainak és örököseinek egy csoportja ellenük.

A Magyar Nemzeti Bank, az Erste Group Bank, az MKB Bayerische Landesbank, az OTP Bank és a Creditanstalt bank elleni gyűjtőkereset szerint az alperesek vagy elődeik részt vettek a népirtásban, bűnrészesek voltak benne, és felbujtottak rá azáltal, hogy kifosztották a zsidó áldozatokat, eltulajdonították a náluk őrözött vagyont.

Az OTP Bank médiakommunikációs osztálya, a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya, valamint az MKB és az Erste Bank is azt közölte az MTI-vel szombaton, hogy a pénzintézet nem kapott keresetlevelet, ezért érdemben nem tud nyilatkozni. 

Az OTP Bank jogelődje, az OTP Nemzeti Vállalat 1949-ben jött létre jogelőd nélkül, az MKB-t pedig 1950-ben alapították.

A felperesek, "a banki lopás holokausztáldozatai" 1944-es árfolyamon számolt 2 milliárd dollár vagyoni kár és a kamatok megtérítésére tartanak igényt. Ezenkívül büntető jellegű kártérítést is követelnek, amelynek összegét később állapítanák meg.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×