Az amerikai képviselőház is elfogadta az egészségügyi módosító csomagot

InfoRádió / MTI
2010. március 26. 06:29
Az amerikai szenátus után a képviselőház is elfogadta csütörtök este a maga által korábban jóváhagyott egészségügyi reformtörvény módosító csomagját, 220-207 arányban. A csomag így már Barack Obama elnök elé kerülhet aláírásra.

Néhány órával korábban a szenátus szavazta meg a módosítást 56-43 arányban. A tervezetet a republikánus szenátorok egyike sem támogatta, és három demokrata politikus is nemmel voksolt.

A módosító csomag e heti vitájában a republikánusok több mint 40 különböző természetű, tartalmi és eljárásbeli kifogást emeltek a csomag megtorpedózására vagy elfogadásának késleltetésére. A demokraták szinte minden republikánus támadást elhárítottak, de két cikkelyt, a házszabállyal való ütközés miatt, törölni kellett a tervezetből. Ezért kell a módosított csomagról ismét szavazni az alsóházban.