eur:
394.44
usd:
370.58
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Újra kell szavaznia az amerikai képviselőháznak az egészségügyi csomagról

Ismét jóvá kell hagynia az amerikai képviselőháznak az egészségügyi törvény módosító csomagját, mivel a szenátusban egy csütörtök hajnalba nyúló, többórás vita során a republikánusok kifogást emeltek a tervezet két pontja ellen.

A demokrata párti képviselők kezdeményezésére létrejött módosító csomagot vasárnap fogadta el a képviselőház. Republikánus szenátorok azonban ki akarnak venni belőle két - egy diákhitel programmal kapcsolatos - cikkelyt, amelyek szerintük sértik a költségvetési szabályokat. Emiatt a képviselőháznak újra kell szavaznia a csomagról.

A demokrata párti szenátoroknak 30 republikánus kifogást sikerült elhárítani. Harry Reid szenátor, demokrata frakcióvezető úgy vélte, "teljesen egyértelmű, hogy a republikánusok nem javítani akarnak a törvénytervezeten, hanem tönkre akarják azt tenni".

A vasárnapi szavazáson a képviselőház - nem sokkal azután, hogy elfogadta a történelmi jelentőségű egészségügyi reformtörvény tervezetét, amely azóta Barack Obama aláírásával törvényerőre is emelkedett - szoros, 220-211 szavazati aránnyal hagyta jóvá a módosító csomagot.

A demokraták bíznak benne, hogy a képviselők gond nélkül újra elfogadják majd a tervezetet a republikánus szenátorok által javasolt apró változtatásokkal együtt.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Péntekre virradóra megtörtént Izrael válaszcsapása Irán ellen, ennek hatására komoly esést láthattunk az Ázsiai piacokon, és kilőttek a nemesfémek, valamint az olaj is. Ezt követően az európai és amerikai tőzsdéken ugyan a kezdeti aggodalmakat követően nagyobb esés volt várható, a nyitásra azonban jelentősen javult a hangulat. Alapvetően az egész héten rossz hangulat uralkodik a világ tőzsdéin, az izraeli válaszcsapást már beárazták egy bizonyos mértékig a piacok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×