Japán 14 új atomerőművet épít 2030-ig

InfoRádió / MTI
2010. március 21. 11:51
Összesen 14 új atomerőmű építését tervezi Japán a következő húsz évben.

A "Nikkei" című japán gazdasági lap híre szerint a kormány júniusban határozza meg pontosan, hogy milyen ütemezésben kíván haladni az atomerőmű-építési tervvel. Az előzetes tervek szerint 2020-ig nyolc atomerőmű épülhet fel, további legalább hat 2030-ig készülne el.

A világ egyelőre második gazdasági hatalma jelenleg 53 atomerőművel rendelkezik, ezek az ország energiaszükségletének mintegy harmadát fedezik.

Az 1986-os csernobili katasztrófa után világszerte erősen visszaszorult az atomenergia korábbi térnyerése, azonban a globális energiaszükséglet folyamatos növekedésével és a környezetkímélőbb energiaforrások előtérbe kerülésével ismét nő az igény a nukleáris energiatermelésre.

Az orosz kormányfő csütörtökön jelentette be, hogy Oroszország záros határidőn belül 26 atomerőművet épít, s erre idén az atomenergetika fejlesztéséről szóló szövetségi program keretében a költségvetésből 68 milliárd, összesen a Roszenergoatom beruházási programja keretében 175 milliárd rubelt fordít. Putyin az atomenergetika fejlesztéséről Volgodonszkban tartott tanácskozáson elmondta, az oroszországi energiatermelésből jelenleg 16 százalékot fedeznek atomerőművek, de hosszabb távon 25-30 százalékot adnak majd.