A válság nagyobbat ütött, mint hitték

Infostart
2010. február 25. 10:03
A pénzügyi válság nagyobb csapást mért a német gazdaságra, mint eddig hitték. A szövetségi statisztikai hivatal szerdán közzétett jelentése szerint tavaly a költségvetési hiány elérte a nemzeti össztermelés 3,3 százalékát - és ezáltal a berlini kormány négy év után ismét vétett a valutaegységbe tömörült államokra kötelező államháztartási előírások ellen.

Berlinben a kormány még néhány hete abból indult ki, hogy a múlt évi deficit alig fogja meghaladni a 77 milliárd eurót, a statisztikai hivatal tanulmányából azonban kitűnik, hogy a költségvetés hiánya tavaly 79 milliárd 300 millió euró volt, ami a nemzeti össztermelés 3,3 százalékának felel meg. A lesújtó helyzet abból adódik, hogy a válság hatására felszökött a rövidített munkaidőben dolgozók száma és így tetemesen zuhant az adóbevétel is.

Lényegében az esztendő utolsó három hónapjában stagnált a nemzeti össztermelés, mert a belföldi fogyasztás hanyatlásából fakadó visszaesést a csaknem töretlen kivitel nem tudta kiegyensúlyozni. A kilátások a folyó évre sem túlságosan kecsegtetőek, ugyanis a szociális kiadások további emelkedéséből kifolyólag a nemzeti bank szerepét betöltő Bundesbank szakértői már közel 5 százalékos költségvetési hiányt sem tartanak kizártnak.

A pénzügyminisztérium szóvivője ezzel kapcsolatban úgy vélte, hogy a konjunktúra akadozása következtében Németország csak 2013-ra fogja 3 százaléka alá szorítani a deficitet, következésképpen Berlin az elkövetkező két évben sem tudja betartani az európai valutaegységhez történt csatlakozás előtt vállalt kötelezettségét.

Annak idején - kiváltképpen Helmut Kohl akkori kancellár szorgalmazására - úgynevezett maastrichti előírásokban bevették, hogy csak azon országok vezethetik be a közös európai fizetőeszközt, az eurót, amelyeknek költségvetési hiánya nem lépi túl a nemzeti össztermelés 3 százalékát.

Időközben a valutaövezet számos tagja vétett a vállalások ellen. A legsúlyosabb helyzet Görögországban fejlődött ki és ezért az athéni államháztartás rendbe szedésére az Európai Unió szigorú előírásokat dolgozott ki, amely ellen szerdán a görög lakosság általános sztrájkkal tiltakozik. A 24 órás munkabeszüntetés gyakorlatilag teljesen megbénította a közéletet Görögországban. Azonban nemcsak Görögországban emelkedett már tavaly 10 százalék fölé az államháztartási hiány, hanem Írországban és Spanyolországban is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást