Gyilkos merénylet: Németország és Írország is tájékoztatást kért Izraeltől

InfoRádió / MTI
2010. február 18. 21:40
Németország tájékoztatást kért csütörtökön az izraeli kormánytól a Hamász radikális palesztin mozgalom egyik vezetője ellen elkövetett gyilkos merénylettel kapcsolatban, az ír külügyminisztériumba pedig bekérették az izraeli nagykövetet ugyanezzel az üggyel összefüggésben.

Mint a berlini külügyminisztérium közölte, Andreas Michaelis, a tárca közel-keleti megbízottja beszélgetést folytatott az izraeli ideiglenes ügyvivővel, kérve, hogy Izrael adjon át minden információt, amely hozzájárulhat Mahmúd Abder-Raúf al-Mabhúh halála körülményeinek tisztázásához.

A Hamász katonai szárnya, az Ezzeddín el-Kasszám Brigádok vezetőjét január 20-án ölték meg Dubajban. A gyilkos kommandó - összesen 11 gyanúsított - az eddigi vizsgálat szerint hamis európai útlevelekkel utazott be Dubajba. Az útlevelek között hat brit, három ír és egy-egy német és francia úti okmány volt.

Nagy-Britanniától és Írországtól eltérően azonban a német hatóságok nem folyamodtak ahhoz, hogy a külügyminisztériumba kéressék a berlini izraeli ügyvivőt.

A dublini izraeli nagykövet, Zion Evrony azt mondta, hogy semmit sem tud a dubaji gyilkosságról. Michael Martin ír külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy "rendkívül súlyos eset" történt, amely ír állampolgárok biztonságát teszi kockára.