eur:
395.1
usd:
371
bux:
65141.96
2024. április 19. péntek Emma

Amerikai katonai egységek Moszkvában

Amerikai, brit és francia egységek is felvonulnak a Győzelem Napján, május 9-én tartandó moszkvai díszszemlén, ehhez mindhárom ország beleegyezését adta - jelentette be csütörtökön Moszkvában Vlagyimir Kozsin, az elnöki javak kezelője ritka sajtóértekezletei egyikén.

Moszkvában már korábban közölték, hogy meg akarják hívni a szövetségesek egységeit is, akkor azonban még csak Franciaország döntött a részvételről.

Elhangzott, hogy mintegy 40-45 ország államfőit, kormányfőit várják az ünnepségekre Moszkvába, vagyis körülbelül annyit, amennyi a 60. évfordulón részt vett. Kozsin azt mondta, "arra számít, hogy jelen lesznek május 9-én Moszkvában Kína, Franciaország és a kelet-európai országok államfői, és örömmel üdvözlik majd az Egyesült Államok elnökét és Nagy-Britannia miniszterelnökét". Reményének adott hangot, hogy ott lesznek az ünnepségeken a FÁK-tagállamok államfői is. Különböző országokból meghívtak mintegy 200-300 háborús veteránt is - tette hozzá.

Kozsin elmondta: a 65. évforduló megünneplésére rendezendő díszszemlén "mindent felvonultatnak, amivel a korszerű orosz fegyveres erők rendelkeznek", s egyebek között mintegy 140 repülőgép húz majd el a tér felett.

A magas rangú tisztségviselő arról is szólt, hogy ugyanazon a napon számos oroszországi város mellett az ukrajnai Szevasztopolban és a fehéroroszországi Bresztben is szándékoznak díszszemlét, katonai parádét rendezni. "Afelől semmi kétség, hogy Szevasztopolban lesz díszszemle, amelyet az ott lévő hadtengerészeti támaszpont rendez, de az orosz fél hamarosan konzultációkat kezd erről az új ukrán vezetéssel, ami pedig Fehéroroszországot illeti, ott semmilyen probléma nem merül fel a rendezvénnyel kapcsolatban" - mondta Kozsin.

Kozsin közölte, hogy a kerek évforduló méltó megünneplésére összesen 1,2 milliárd rubelt - több mint hétmilliárd forintot - terveznek fordítani.

A Moszkovszkij Komszomolec című lap a minap számolt be terjedelmes riportban arról, hogy a légierő gépeit felvonultató, különlegesen képzett pilóták többségének nincs lakása, családjukkal kollégiumi szobákban élnek.

Kozsin kérdésre válaszolva újra kijelentette: nincs szó arról, hogy Lenint, az 1917-es forradalom vezérét máshová akarnák temetni, a bebalzsamozott holttestet kivinnék a Vörös téren lévő mauzóleumból, vagy hogy a Kreml falában lévő sírhelyeken nyugvókat máshová temetnék. Kozsin korábban is többször úgy foglalt állást, hogy ezt a kérdést nem lenne helyes napirendre tűzni mindaddig, amíg meg nem nyugszanak a kedélyek, s ehhez még sok idő szükséges.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 12:04
2024. április 19. 11:45
×
×
×
×