eur:
393.72
usd:
364.98
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Ukrajnában ma tartják az elnökválasztás második fordulóját

A mintegy 36 millió szavazásra jogosult állampolgár két jelölt közül választhat. A január 17-ei első fordulót Viktor Janukovics, az ellenzéki Régiók Pártja vezetője nyerte, 35,3 százalékkal, mögötte Julija Timosenko kormányfő végzett 25 százalékos szavazataránnyal. Bár az oroszbarátnak mondott Viktor Janukovics 10 százalékponttal előzte meg az első fordulóban Julija Timosenkót, elemzők szerint nem zárhatók ki a meglepetések.

Bárki legyen is a győztes, katasztrofális gazdasági helyzetből kell kiemelnie az országot. Ukrajna tavaly mély recesszióba süllyedt, hazai összterméke 15 százalékkal esett vissza. A parlament nem fogadta el az idei költségvetést, és a Nemzetközi Valutaalap nem utalta át a Kijev számára jóváhagyott 16,4 milliárd dolláros készenléti hitel esedékes részletét.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×