Sarkozy népszerűtlensége mélypontján

InfoRádió / MTI
2010. február 7. 18:13
Köztársasági elnökké választása után még soha nem volt olyan népszerűtlen Nicolas Sarkozy francia államfő, mint egy múlt héten közzétett felmérés szerint. A közeledő regionális választások előtti átmeneti népszerűségvesztésről, vagy pedig az óriási fölénnyel megválasztott politikusból való végleges kiábrándulásról van szó? - erre a kérdésre kereste a választ a Le Monde című napilap hétvégi számában.

A TNS Sofres közvélemény-kutatóintézet felmérése szerint Sarkozy tetszési indexe jelenleg 31 százalékponton áll, és a franciák 65 százaléka nem bízik abban, hogy az államfő megoldja az országot foglalkoztató aktuális problémákat. Az eredmény részben magyarázat arra, hogy az előzetesen bejelentett szándékával ellentétben Sarkozy teljesen kimarad a már elkezdődött választási kampányból a márciusi regionális választások előtt.

Francois Mitterrand és Jacques Chirac elnöksége alatt a franciákat az foglalkoztatta, hogy van-e egyáltalán a hajónak kapitánya. Most van egy jól beazonosítható kapitány. De a felmerülő kérdések sokkal súlyosabbak: tudja-e a kapitány, hogy merre tart, és van-e úti célja? - fogalmazott a Le Monde-nak adott interjúban Roland Cayrol, a Sciences Po politikatudományi egyetem kutatója.

A politológus szerint Sarkozy kormányzásának egyik alapvető problémája, hogy saját jobbközép választótáborán kívül csak az inaktívak és a nyugdíjasok támogatását élvezi. "Egy ország megváltoztatásához és mozgásba lendítéséhez a legaktívabb rétegek támogatását kellene megszerezni a kormányzati munkához" - véli az elemző.

Véleménye szerint egyelőre nem világos, hogy az elnök nem érti-e a közvéleményt, vagy pedig tudatosan nem akarja kielégíteni annak várakozásait. Legutóbbi kétórás tv-interjújában január 25-én minden egyes reformot elmagyarázott, anélkül, hogy azok közötti összefüggésekről szót ejtett volna. Elképzelhető, hogy azt gondolja: az összefüggések majd fokozatosan maguktól érthetővé válnak az emberek számára, amikor látják, hogy a bevezetett intézkedések működnek - mondta Cayrol.

Sarkozy maga választotta azt a kormányzási stílust, hogy mindig az első vonalban és egyedül intézkedik. Mostantól ahhoz is hozzá kell szoknia, hogy feltehetően hosszabb ideig a közvélemény kisebbségének támogatásával kell ezt a módszert folytatnia. Az viszont segítheti őt, hogy az emberek úgy vélik, az ellenzék sem kormányozna jobban az ő helyében - fogalmazott a politológus.

Ugyanakkor a közvélemény már elfogadta, hogy a reformokra szükség van. Erre utal az, hogy Sarkozy népszerűtlensége ellenére nincs igazi társadalmi tiltakozási hullám, a közhangulatot inkább a beletörődő várakozás jellemzi. Sem a szélsőjobboldal, sem a szélsőbaloldal nem lett népszerűbb. A politológus szerint azonban társadalmi támogatás nélkül a kormányzati munka nem lehet sikeres, s ha a hatalom nem árulja el, hogy merre halad és nem mutat fel eredményeket, akkor a párbeszédet sem fogja tudni elindítani a társadalommal.