Bernanke maradhat a Fed élén

InfoRádió / MTI
2010. január 29. 06:51
Washingtonban megmerősítette a szenátus Ben Bernanke Fed-elnöki jelölését. Az amerikai szövetségi törvényhozás 70-30 arányú szavazással hagyta jóvá Barack Obama elnök jelöltjét, aki második négyéves periódusát kezdheti meg a központi bank élén.

A szavazást éles vita előzte meg; a bírálók felrótták azt rótták fel a szakember által vezetett Fednek, hogy nem tett eleget a válság megelőzésére, sőt lehetővé tette, hogy a bankok veszélyesen alacsony szinten tartsák tőketartalékukat. Ben Bernanke pártfogói ezzel szemben azt hangoztatták, hogy a szakember egy sokkal nagyobb rossz bekövetkeztétől mentette meg a gazdaságot; a Fed 2 billió dollárnyi tőkeinjekciója révén lehetett elkerülni a katasztrófát.

Az 56 éves, a Time magazin által az év emberének választott Ben Bernankét még Barack Obama elődje, George Bush elnök nevezte ki a Fed első emberévé, amely a világ egyik legnagyobb hatalmú pénzügyi pozíciója.