eur:
395.21
usd:
366.69
bux:
65143.66
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

"Vegyi Alit" sokadszor is halálra ítélték

Újabb halálos ítéletet szabott ki egy bagdadi bíróság a "Vegyi Ali" néven ismert Ali Haszan al-Madzsídra, Szaddám Huszein egykori diktátor unokatestvérére - jelentette vasárnap az iraki állami televízió.

"Vegyi Alit" kötél általi halálra ítélték az észak-iraki Halabdzsa kurd város elleni gáztámadás elrendelése miatt, amely 1988-ban mintegy ötezer ember halálát okozta. A Huszein-rezsim volt vezető tisztségviselőjét az elmúlt években már több alkalommal halálra ítélték.

Az iraki legfelsőbb bíróság 15 év börtönbüntetést szabott ki Szultan Hasem volt védelmi miniszterre a halabdzsi támadás miatt.

"Vegyi Alit" 2003 augusztusában fogták el, öt hónappal azután, hogy az amerikai és brit erők lerohanták Irakot és megdöntötték Szaddám Huszein rezsimjét. Először 2007 júniusában ítélték kötél általi halálra a kurd lakosság elleni vérengző hadjárat kiterveléséért. 2008 decemberében újra halálra ítélték, ezúttal az 1991-es síita felkelés leverésében játszott szerepéért. Harmadik halálbüntetését 2009 márciusában kapta a bagdadi Szadrvárosban és a fővárostól délre fekvő Nedzsefben 1999-ben síita civilek ellen elkövetett vérengzések ügyében.

Két évvel ezelőtt az iraki elnöki tanács jóváhagyta "Vegyi Ali" kivégzését, de az elhúzódó jogi viták miatt az ítélet végrehajtása továbbra is várat magára.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×