eur:
394.02
usd:
365.65
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Érkeznek a segélyszállítmányok a romba dőlt Haitiba

A világ minden tájáról érkezik a segítség Haitire; az Egyesült Államok csütörtökön, két nappal a karib-tengeri szigetországot sújtó nagy erejű földrengés után százmillió dolláros segélycsomagot ajánlott föl.

 Barack Obama amerikai elnök bejelentése szerint kormánya 100 millió dollárt költ a Haiti megsegítését célzó azonnali segélyakcióra; két volt elnök, George W. Bush és Bill Clinton is részt vesz a segítségnyújtásban.

A segély összege az év folyamán növekedni fog - mondta Obama. Utasította kormánya tagjait, hogy a haiti válságot kezeljék elsőrendű kérdésként.

Oroszország három repülőgépet küldött; a fedélzetükön mentőkkel, orvosokkal, a földrengés utáni mentéshez szükséges berendezésekkel; az egyik Il-76-os gép egy komplett mobil repülőkórházat vitt a szigetországra.

Nicolas Sarkozy francia elnök azt javasolta, szervezzenek nemzetközi konferenciát Haiti újjáépítéséről Franciaország, Kanada, az Egyesült Államok és Brazília részvételével.

Párizsban azt is közölték, hogy újabb francia repülőgép érkezik csütörtökön fedélzetén nyolcvan emberrel (köztük orvosokkal) és öt tonna szállítmánnyal a Franciaországhoz tartozó Guadeloupe szigetéről Haitira. Két hadihajót is odairányítanak, az egyik sebészeti eszközöket visz a katasztrófa sújtotta országba.

Franciaország eddig három katonai repülőgéppel csendőröket és a polgári védelem alkalmazottait - összesen 40 embert -, valamint három tonna segélyszállítmányt küldött Haitira. Eddig 91, a földrengésben megsérült francia állampolgárt evakuáltak Haitiről a Franciaországhoz tartozó karib-tengeri szigetre, Martinique-ra.

Becslések szerint a földrengéskor 1400 francia tartózkodott az egykori francia gyarmaton, közülük 1200-an a fővárosban. Eric Besson bevándorlásügyi miniszter bejelentette, hogy Párizs felfüggesztette az illegálisan Franciaországban tartózkodó haitiak visszatoloncolását hazájukba.

Nagy-Britannia és Kína is küldött egy-egy repülőgépet. A dél-koreai kormány rendkívüli ülésén úgy döntött, speciális mentőcsapatot és összesen egymillió dollárnyi humanitárius segélyt küld Haitira. Az izraeli külügyminisztérium már szerdán előkészített indulásra egy mentőcsapatot.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) külön internetes oldalt hozott létre, hogy segítsen a haitiaknak kapcsolatba lépni eltűnt hozzátartozóikkal.

A segélyszervezeteknek ugyanakkor óriási logisztikai feladattal kell megbirkózniuk; a főváros, Port-au-Prince nemzetközi repülőterén nem üzemel az irányítótorony, és a kikötő is használhatatlan, mert mindhárom daruja romba dőlt a földrengésben - közölte csütörtökön az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatala (OCHA).

Az első feladat most az életmentés; a túlélők kimentése az omladék alól és a sebesültek ellátása - sorolta a hivatal szóvivője. Elisabeth Byrs elmondta, amíg nem állítják helyre az irányítótornyot - ez szavai szerint remélhetőleg csütörtök estére sikerül - addig a pilóták szemmérték alapján, külső segítség nélkül teszik le a segélyt hozó repülőgépeket. "Ez valóban gond" - tette hozzá az ENSZ-illetékes.

Port-au-Prince utcáin a túlélők sátrakat állítanak fel a megmentett javak, a romok alól kiguberált élelem halmai között. Mintegy 3 ezer rendőr és nemzetközi békefenntartó takarítja el a szemetet, irányítja a forgalmat és őrzi a biztonságot a fővárosban - a rengés után ugyanis azonnal megkezdődtek a fosztogatások.

A Viva Rio brazil segélyszervezet szóvivője arról tájékoztatott, hogy a városban fosztogatják az összedőlt élelmiszer-áruházakat. Az ENSZ kéksisakosait nem lehet látni, és szórványosan lövések hallatszanak - mondta el a segélyszervezeti szóvivő. Valószínűleg a javaikat védelmező emberek próbálják távol tartani a támadókat - mondta.

Az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi segélyszervezet két állva maradt kórházban ápolja a sérülteket, és sátorkórházakat állított fel másutt az összedőltek pótlására. Kubai orvosok, akik már eddig is több százan dolgoztak az országban, tábori kórházakban kezelik a sebeket.

Az ENSZ tízmillió dollárt szabadított fel rendkívüli esetekre tartott pénzalapjából, jóllehet magát a világszervezetet is nagy emberi és anyagi károk érték: központja Haiti fővárosában összedőlt, legkevesebb 16 munkatársa már bizonyítottan meghalt, s akár 150 is lehet az eltűntek száma.

Catherine Ashton EU-külügyminiszter Brüsszelben közölte, hogy hétfőn összeülnek az EU-tagállamok fejlesztési segélyért felelős miniszterei, hogy egyeztessenek a Haitinek nyújtandó segítségről.

A Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) közben bejelentette, hogy útnak indított 40 földi műholdvevő állomást és 60 szélessávú távközlési egységet és a berendezéseket kezelő személyzetet Haitiba, hogy meg lehessen teremteni az alapvető távközlési összeköttetést. A szakosított ENSZ-szerv közölte azt is, egy olyan rendszert is telepít a mentési munkálatok összehangolása érdekében, amely biztosítja a legszükségesebb vezeték nélküli kapcsolattartást.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×