Obama nem akar csapatokat küldeni Jemenbe vagy Szomáliába

InfoRádió / MTI
2010. január 11. 07:17
Az amerikai elnök megerősítette, hogy nem akar csapatokat küldeni Jemenbe vagy Szomáliába az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat és szövetségesei elleni küzdelem céljából.

Barack Obama a People című amerikai folyóiratnak nyilatkozva ugyanakkor hangsúlyozta: már egy éve világosan tudják, az al-Kaida komoly fenyegetéssé vált Jemenben. Közlése szerint az Egyesült Államok ezért egyre szorosabban együttműködik a jemeni kormánnyal, hogy fel tudják számolni a terroristasejteket és kiképzőtáboraikat.

Hozzátette: ugyanez a helyzet Szomália esetében, ahol az ország jelentős része felett nem a központi kormány gyakorol ellenőrzést, amit az al-Kaida megpróbál saját javára fordítani. Az elnök megerősítette: továbbra is úgy hiszi, hogy az al-Kaida tevékenysége az Afganisztán és Pakisztán közös határa mentén elterülő térségekre összpontosul.