Kamionsor Rajkánál az új szlovák útdíjrendszer miatt

InfoRádió / MTI
2010. január 5. 14:49
Másfél-két kilométernyi kamionsor alakult ki a rajkai átkelő magyar oldalán kedd délutánra az új szlovákiai útdíjrendszer miatt - közölte a megyei rendőrség.

Kalmár Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: sok sofőr már csak a határ innenső oldalán tudja leállítani járművét, hogy átsétálva megvegye az elektronikus rendszerhez való csatlakozáshoz szükséges eszközt. Az ügyintézést az is nehezíti, hogy a vásárlók csak készpénzben rendezhetik a számlát.

Hivatalosan január elsején kezdett működni Szlovákiában a Sky Toll nevű társaság rendszere, amelybe a hétfői első munkanapon 66 453 tehergépkocsit jegyeztettek be.

A magyar mellett a cseh határon, Most u Jablunkova átkelőnél is több kilométeres kamionsor alakult ki részben az elektronikus útdíj bevezetése miatt. Kedd reggeli hírek arról szóltak, hogy mindkét helyen állítólag problémák vannak a fedélzeti műszerek beszerzésével.

Cséve Szabolcs főhadnagy, a vám- és pénzügyőrség nyugat-dunántúli parancsnokságának sajtóreferense azt közölte: tudnak róla, hogy a határ túloldalán fennakadásokat okozott az új rendszer bevezetése, de ez nem volt érzékelhető a magyarországi forgalomban.