eur:
395.1
usd:
366.14
bux:
65172.79
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Megtámadták a Mohamed-karikatúrák egyik készítőjét

Egy szélsőséges iszlamista szervezettel és az al-Kaidával is kapcsolatot tartó szomáliait lőttek meg rendőrök péntek este a nyugat-dániai Aarhusban, miközben a férfi be akart hatolni a Mohamed prófétáról készült karikatúrák egyik szerzőjének a házába - közölte a helyi rendőrség.

A támadónak agresszív szándékai voltak, egy kés és egy balta volt nála. Õrizetbe vették, később pedig vádat emeltek ellene kettős gyilkossági kísérlet miatt. (A férfi ugyanis nem csak a karikaturistát akarta megölni, de rátámadt a kiérkező rendőrök egyikére is. Ekkor a rendőrök rálőttek, s egyik kezén, illetve egyik lábán megsebesítették, de nincs életveszélyben.)

A dán hírszerzés adatai szerint a 28 éves férfi kapcsolatban áll egy szomáliai szélsőséges iszlamista szervezettel, az al-Shebabbal és az Oszama bin Laden vezette nemzetközi terrorhálózat kelet-afrikai szárnyának vezetői köreivel. Az al-Shebab szóvivője szombaton egy mogadishui sajtóértekezleten méltatta is a támadót. "Üdvözöljük ezt az akciót, melynek során egy szomáliai muzulmán fiú rátámadt a Mohamed prófétát megsértő ördögre" - mondta.

A rendőrségi közlés előtt nem sokkal médiajelentések számoltak be arról, hogy a négy éve a dán sajtóban megjelent 12 karikatúra egyik alkotójának, Kurt Westergaardnak az otthonába próbált meg behatolni egy férfi.

Westergaard egyébként a Jyllands-Posten dán napilap internetes honlapján szombaton azt mondta: a támadó egészen közel járt ahhoz, hogy sikerüljön tette. A bejárati ajtó üvegtábláját betörő, s így a házba bejutó szomáliai férfi - aki csak törte a dán nyelvet - a "bosszú" és a "vér" szavakat kiabálta, s Westergaard csak annak köszönheti életét, hogy idejében beszaladt a lakásban kialakított, a betörőktől védő "pánikszobába", s hívta a rendőrséget. De a férfi még oda is megpróbált utánamenni, az ajtót feszegetve.

A karikatúrasorozat a muzulmán világ féktelen dühét váltotta ki, és az elmúlt években a rajzok szerzőit többször is halálosan megfenyegették.

A jelenleg 74 éves Westergaard készítette a muzulmánok körében a legnagyobb megbotránkozást kiváltó, Mohamedet egy pokolgép gyújtózsinórját rejtő turbánnal ábrázoló rajzot. 2006-ban két embert tartóztattak le, mert a karikatúrista meggyilkolására készültek.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Nagyot alakított az MBH Bank, a vállalatok után a lakosságnál is élre törnének

Nagyot alakított az MBH Bank, a vállalatok után a lakosságnál is élre törnének

A bankszektor átlagánál is kiugróbb eredménnyel zárta 2023-at az MBH Bank: a tavaly május 1-jei fúzióval létrejött hitelintézet 345 milliárd forintos korrigált adózás előtti teljes átfogó eredményt ért el. Az elért 33%-os tőkearányos nyereség jócskán felülmúlja a piac átlagát, pedig rendkívül konzervatívan céltartalékoltak. A bankcsoport több sikeres akvizíciót is végrehajtott, a mérlegfőösszege 500 milliárd forinttal emelkedett, és ebben a Fundamenta felvásárlása még nincs is benne, utóbbi egyébként 16,1%-ról 20,6%-ra fogja növelni lakossági hitelpiaci részesedésüket. A részleteket a tőzsde honlapján megjelent gyorsjelentés mellett egy csütörtöki sajtótájékoztatón ismertette a menedzsment.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×