eur:
394.24
usd:
370.3
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Január közepén szabadul Ali Agca

Január közepén szabadul a börtönből Mehmet Ali Agca, az a török férfi, aki huszonnyolc évvel ezelőtt merényletet kísérelt meg a néhai II. János Pál pápa ellen.

Agca 1981. május 13-án a római Szent Péter téren többször rálőtt a nyitott gépkocsiban utazó II. János Pálra, de az egyházfő túlélte a merényletet. A gyilkossági kísérletért életfogytiglani börtönre ítélték, de 2000-ben az olasz államfő kegyelmet adott neki, és kiadták Törökországnak.

Hazájában ismét azonnal bebörtönözték egy érvényben lévő ottani ítélete alapján egy újságíró meggyilkolása miatt, amit még 1979-ben követett el.

Agca ügyvédje hétfőn közölte, az ügyészség megerősítette, hogy ügyfelét január 18-án szabadon engedik.

2006 januárjában egyszer már feltételesen szabadlábra helyezték a férfit egy isztambuli bíróság döntése alapján. A lépés azonban hatalmas felháborodást váltott ki Törökországban, és a török legfelsőbb semmítőszék megsemmisítette a feltételes szabadlábra helyezésről hozott ítéletet.

Agcát ezt követően rövidesen ismét őrizetbe vették, és az ügyészség újból kiszámolta, mennyi ideig kell még börtönben maradnia. E számítás alapján született meg az a döntés, hogy II. János Pál merénylője legkorábban 2010. január 18-án kerülhet szabadlábra.

Címlapról ajánljuk
Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz
élő közvetítés

Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz

A Liverpool szempontjából katasztrofálisan „sikerült” első mérkőzés miatt háromgólos hátrányból kezdik a Vörösök Bergamóban az Atalanta elleni visszavágót. A tét az Európa-liga elődöntőjébe jutás. Szoboszlai Dominik visszakerült a kezdő tizenegybe, a középpályások közül Endo és Elliott is kimaradt.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×