Meg kell-e adóztatni a német bankárok bónuszait?

Infostart
2009. december 10. 15:21
Németországban megoszlanak a vélemények a Nagy-Britanniában bevezetett különleges bankárbónusz-adót illetően. Míg a kormányon lévő szabad demokraták ellenzik, hogy a befektetési bankárok tetemes összegű bónuszaira 50 százalékos adót vessenek ki, a Zöldpárt és a szakszervezetek legtöbb vezetője azt szorgalmazza, hogy Európa-szerte vezessék be az intézkedést.

Berlinben a kormány máris jelezte, hogy nem tervezi a bankárok különleges juttatásainak rendkívüli megadóztatását. A bejelentés kapcsolatban áll azzal a londoni döntéssel, amelynek értelmében a befektetési bankárok "túlzó" bónuszaira 50 százalékos rendkívüli adót vetnek ki.

Tény, hogy a bankok Németországban is hatalmas összegeket fizettek ki vezetőiknek a válság kirobbanása óta, holott nem egy pénzintézetet csupán az állami beavatkozás mentett meg az anyagi csődtől.

Noha korábban a kancellár ismételten ostorozta a tetemes bónuszösszegeket bezsebelő bankárokat, a koalícióban résztvevő Szabad Demokrata Párt pénzügyi szakértője a Berliner Zeitungnak adott nyilatkozatában járhatatlannak nevezte a brit utat, és csupán a vezető bankárok fizetési rendszerének átláthatóbbé tételét szorgalmazta.

Az ellenzéki Zöldpárt egyik vezetője viszont annak a reményének adott hangot, hogy a londoni példa mielőbb követésre talál. Hasonló szellemben nyilatkozott a szakszervezeti szövetség elnökségének egyik tagja is, aki szerint arra kellene törekedni, hogy a bankárok ne a negyed- vagy félévi sikerek alapján, hanem a hosszú távú nyereségek arányában kapják rendkívüli anyagi juttatásaikat.

Német pénzügyi vezetők szintén elvetették a londoni intézkedés németországi bevezetésének lehetőségét, de rámutattak arra, hogy az átmeneti időre érvénybe léptetett adóval a brit kormány tetemes összeghez jut a költségvetési hiány kiegyenlítésére.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást