Romániai elnökválasztás: internetes portálok kiszivárogtatásai

InfoRádió / MTI
2009. december 6. 17:11
Bár a választási törvény értelmében Romániában tilos az urnazárás előtt bármiféle exit-poll eredményt közölni, különféle internetes portálok "kiszivárogtatott" értesülésekre hivatkozva vasárnap már a nap folyamán tudni vélték, hogy az elnökválasztáson a szociáldemokrata Mircea Geoana vezet Traian Basescu jelenlegi államfő előtt.

A Transindex magyar nyelvű hírportál például azt írta, hogy az exit-poll felméréssel megbízott négy közvélemény-kutató intézet szerint helyi idő szerinti 13 órakor (amikor még csak 24 százalékos részvételi arányt jegyeztek) Geoana néhány százalékkal vezetett ellenfele előtt. A CCBS felmérései szerint Geoana és Basescu között 52-48, a CSOP szerint 50,8-49,2, a CURS szerint 52,48-47,52, az INSOMAR szerint pedig 52,3-47,7 százalékban oszlottak meg a voksok.

Egy másik hírportál (http://sutu.ro) már a 15 órás adatokat is tudni vélte. Eszerint a CURS Geoanának 51,5, Basescunak pedig 48,5 százalékot mutatott ki, az INSOMAR pedig 51,6 százalékon mutatta a szociáldemokrata jelölt előnyét a 48,4 százalékon álló jelenlegi államfővel szemben.

Már a két héttel korábbi első fordulóban is jogi aggályokat okozott ez a fajta kiszivárogtatás, melynek nap közbeni eredményeit senki meg nem erősítette, ezért bukaresti megfigyelők nem is tartják teljesen hitelesnek. Annyi bizonyos, hogy a román hírügynökségek és a televíziók számára szigorúan tilos az esti urnazárás előtt bármiféle exit-poll eredményt akár csak kiszivárogtatni. Más kérdés, hogy az internetet a törvény nehezen tudja "kordában tartani". Igaz, a Realitatea hírtelevízió honlapján ravasz módon próbálta megkerülni a szabályt, azt írta ugyanis a szociáldemokratákra és a Basescut támogató demokratákra utalva: "A vörös akváriumi halak 1-2 lejjel drágábbak, mint a narancssárgák".

Egyelőre hivatalosan annyi biztos csupán, hogy az Országos Választási iroda (BEC) délutáni bejelentése alapján a helyi idő szerint délután 16 órakor regisztrált részvételi arány 32,4 százalékos volt.