Bajnai: A megújulásnak középről, nem a szélsőségek felől kell jönnie

InfoRádió / MTI
2009. december 5. 10:11
A miniszterelnök szerint a válság után a megújulásnak középről, nem pedig a szélsőségek felől kell érkeznie. A Washingtonban tartózkodó Bajnai Gordon az Amerikai Magyar Koalíció vacsoráján azt mondta: meg kell érteni a jövőt, mert a válságból azok kerülhetnek ki győztesen, akik a legjobban alkalmazkodnak a változáshoz.

A válság egyik nagyon fontos tanulsága, hogy meg kell érteni a jövőt; mint Darwin mondta 150 éve, nem az erősebb és a legintelligensebb fajok maradnak fenn, hanem azok, amelyek a legjobban alkalmazkodnak a változáshoz - mondta a kormányfő.

Az amerikai és magyar diplomaták, köztük volt nagykövetek, továbbá magyar szervezetek vezetői, konzulok és közéleti személyiségek részvételével megrendezett vacsora vendége volt Martonyi János, az Orbán-kormány külügyminisztere is. A politikus azt mondta: Magyarország megosztott, de ha valamit el akar érni, akkor meg kell teremteni egy minimális nemzeti egyetértést.

Bajnai Gordon korábban találkozott James Jones nemzetbiztonsági tanácsadóval, valamint Timothy Geithner pénzügyminiszterrel is.