Obama bejelentette az afganisztáni csapaterősítést

InfoRádió / MTI
2009. december 2. 06:44
30 ezer újabb amerikai katona Afganisztánba küldését jelentette be az amerikai elnök a New York-i West Point katonai akadémián közép-európai idő szerint hajnalban mondott országos televíziós beszédben. Barack Obama nemzetbiztonsági okokkal indokolta a csapaterősítést. Ezzel 100 ezerre emelkedik az amerikai katonák létszáma Afganisztánban.

A tájékoztatás szerint az újabb kontingenst a lehető leggyorsabban a jövő év első félévében vonultatják fel az ázsiai országban, hogy minél előbb felléphessenek a lázadókkal szemben és megvédjék a főbb településeket. Barack Obama az új afganisztáni stratégia kulcsfontosságú részének nevezte a hatékony partnerség kialakítását a szomszédos Pakisztánnal.

A másik két alapvető célként a biztonsági feladatok átadását és a társadalmi támogatás erősítését jelölte meg. Az elnök a szövetségeseket is felszólította a csapaterősítésre. A NATO mintegy 5 ezer fős létszámbővítésre számít a bejelentés után. Barack Obama szólt arról is, hogy 2011 végéig befejezik az amerikai csapatok kivonását Irakból.

Az Egyesült Államok a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után indított háborút Afganisztán ellen. A Gallup intézet legújabb felmérése szerint az amerikaiak 35 százaléka támogatja, 55 százaléka viszont ellenzi az elnök stratégiáját.

Ötezer katonára számít a szövetségesektől az afganisztáni csapaterősítéshez a NATO. A nemzetközi haderő keretében jelenleg 43 állam mintegy 100 ezer katonája állomásozik az ázsiai országban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szvetnik Endre összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást