Nagyszeben polgármestere vállalja a miniszterelnök-jelöltséget

InfoRádió / MTI
2009. november 30. 11:34
Klaus Johannis, Nagyszeben német ajkú polgármestere hétfőn megerősítette, hogy vállalja a miniszterelnöki tisztségre szóló jelölést, amelyet Mircea Geoana, a december 6-i romániai elnökválasztás második fordulójában versenyben maradt szociáldemokrata jelölt javasolt.

Geoana a jelenlegi államfő, Traian Basescu kihívója lesz vasárnap, amikor ketten mérkőznek meg az államfői tisztségért.

Johannis az elmúlt napokban külföldön tartózkodott, és felmerült az a gyanú, hogy esetleg nem vállalja a felkérést. Johannis ezeket a kételyeket akarta eloszlatni. Közölte, hogy még a hétfői nap folyamán Bukarestbe utazik, ahol Geoanával, valamint az őt támogató Crin Antonescu liberális pártvezérrel is tárgyalásokat folytat.

Az elnökválasztás november 22-i első fordulója után politikai megállapodást írt alá a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), valamint külön a PNL a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ). Mindhárom politikai erő egyetért azzal, hogy Johannis alakítson kormányt a választás után, ha abból Geoana kerül ki győztesként.

Johannis az általa vezetett esetleges majdani kormányról kijelentette, hogy az "politikai" lesz, vagyis a pártok javasolnak miniszterjelölteket, akik közül majd ő választja ki a minisztereket. A pártok közötti politikai megállapodásokról elmondta, hogy egyetért tartalmukkal, de szerinte a politikai erőknek még vele is egyezséget kell kötniük, hiszen ő egyik alakulatnak sem tagja, így független miniszterelnökként vezeti majd a kormányt.

A nagyszebeni polgármester a romániai német kisebbség politikai képviseletét ellátó Német Demokrata Fórum elnöke, és ennek a pártnak a színeiben választották városvezetővé.

Időközben szélesedett a Geoanát támogatók tábora. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) után a nem magyar nemzeti kisebbségek parlamenti frakciója, valamint az elnökválasztás első fordulójában csaknem két százalék szavazatot gyűjtő George Becali is a szociáldemokrata jelölt mögé sorakozott fel.

A PNL és az RMDSZ államelnök-jelöltjei, valamint Becali az első fordulóban körülbelül 25 százalék szavazatot kaptak együttesen. Basescu 32 százalék körüli eredménnyel végzett az első helyen, Geoana viszont csak 1,29 százalék szavazatkülönbséggel maradt alul ellenfelével szemben.