A baloldali Libération "díszelnöknek" és "helyi érzéstelenítőnek" minősítette a belga kormányfőt, s arra hívta fel a figyelmet, hogy a politikus nyilvánosan még soha nem beszélt európai kérdésekről.
A konzervatív Le Figaro szerint Herman Van Rompuy a német-francia páros választása volt: ő az a diszkrét ember, aki nem fog árnyékot vetni Párizsra és Berlinre. Catherine Ashton "külügyminiszteri" jelölésével pedig a briteket kompenzálták, amiért végül Tony Blair nem lehetett az EU első elnöke.
A Financial Times Deutschland vezércikkében arról írt, hogy "két államtitkár" került Európa élére. "Az európai polgárok túlnyomó többségének fogalma sincs arról, hogy ki az a Herman és ki az a Catherina" - vélte a politikai és üzleti napilap, úgy vélekedve: Angela Merkel német kancellár, Nicolas Sarkozy francia elnök és a többiek karizmatikusabb politikusokat is választhattak volna az Európa Tanács elnökének és az unió új külügyminiszterének.
Az újság szerint az unió vezetői szándékosan mondtak le erről, "államtitkárokat" és nem nemzetközileg ismert szereplőket kerestek Európa élére, olyan szereplőket, akik csak a háttérből igazgathatják a szálakat. A korábban ismeretlen jelöltek megválasztása arra vall, hogy továbbra is "Merkel és csapata" akar a középpontban maradni - írta a lap.
A Berliner Zeitung csalódáskeltőnek nevezte a döntést, és minden kisugárzás, minden vízió és minden tapasztalat nélküli kinevezettekről beszélt. A liberális újság Herman Van Rompuy kapcsán annak a nézetnek adott hangot, hogy "nehézsúlyú" politikusnak aligha lehet őt nevezni, személyében az állam- és kormányfők szándékosan egy bürokratát választottak. "Az Európai Uniónak illett volna fajsúlyosabb jelölteket választania, és ezáltal mind befelé, mind kifelé nagyobb erőt sugároznia" - vélte a lap.
A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung "a régi idők kompromisszumáról" beszélt, hozzátéve, hogy a kelet-európaiak üres kézzel tértek haza.