Obama nem habozna katonai erőt bevetni

InfoRádió / MTI
2009. november 13. 07:00
Barack Obama amerikai elnök kijelentette: soha nem habozna katonai erőt bevetni Amerika, vagy az ország érdekei védelmében, de egy ilyen esetben szükség van a megfelelő stratégiára, a feladatok egyértelmű meghatározására, a megfelelő felszerelésre és a közvélemény támogatására.

Obama erről csütörtökön beszélt, az alaszkai Elmendorf légitámaszponton, útban ázsiai körútja első állomása, Tokió felé. Miközben repülőgépét üzemanyaggal töltötték fel, Obama a támaszponton szolgáló katonák, s azok családtagjai előtt mondott rövid beszédet. Ebben nem utalt az afganisztáni helyzetre, s az oda küldendő csapaterősítések kérdésére, de megfigyelők szerint nyilvánvaló, hogy kijelentései összefüggésben voltak a megfelelő stratégiáról folyó, már hetek óta tartó washingtoni vitával.

A légitámaszponton felsorolt tényezők többségét egyébként már korábban is említette, ám a közvélemény támogatásának fontossága új feltétel volt, s ráadásul olyan, amiről nem is tudni, vajon miként tudná biztosítani.

Legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérésében például a Gallup intézet azt közölte, hogy az amerikaiak több mint fele ellenzi az afganisztáni csapaterősítést, s 44 százalékuk szerint meg kellene kezdeni az amerikai katonai jelenlét csökkentését. Ráadásul egy másik közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak 48 százaléka helyteleníti, ahogy Obama az afganisztáni kérdést kezeli, s ez az arány októberben még csak 41 százalék volt.