Akár már decemberben életbe léphet a Lisszaboni Szerződés

InfoRádió / MTI
2009. október 30. 06:15
A cseh alkotmánybíróság jóváhagyása után akár már decemberben életbe léphet az unió intézményrendszerét megreformáló Lisszaboni Szerződés. Ezt José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke közölte Brüsszelben, miután az uniós tagországok állam- és kormányfői megállapodtak a cseh követeléseket teljesítő záradék szövegében.

Prága korábban attól tartott, hogy a Lisszaboni Szerződéshez kapcsolódó alapjogi chartára hivatkozva kártérítést követelhetnek a második világháború után, a Benes-dekrétumok alapján Csehszlovákiából elűzött szudétanémetek leszármazottai. Csehország a záradékban ígéretet kapott arra, hogy később mentesülhet a charta hatálya alól.

Bajnai Gordon miniszterelnök a tanácskozás után hangsúlyozta: sikerült érvényesíteni a magyar érdekeket, mert a Benes-dekrétumokra még közvetett utalás sincs a szövegben, így az nem szolgálhat utólagos igazolásul az egykori vitatott intézkedésekre.

A kormányfő közölte: magyar kérésre, német és osztrák támogatással, külön hangsúlyozták, hogy a Lisszaboni Szerződés és az alapjogi charta a jövőről szól, és kizárólag olyan ügyekben érvényes, melyeket az európai uniós jog szabályoz.