A francia sajtó viselkedése részben érthető is, hiszen az ország több jelentős településének vezetése évek óta szabadulni igyekszik az előnytelen, húsz-huszonöt, olykor harminc évre szóló koncessziós szerződésektől. Párizs szocialista vezetése például tavaly döntött arról, hogy nem hosszabbítja meg a Veoilával és a Suezzel még 1984-ben megkötött, huszonöt évre szóló szerződését, és 2010-től saját tulajdonú céggel végzi majd a vízszolgáltatást.
"A víz nem árucikk, ezért számomra magától értetődőnek tűnik, hogy kezelését elvegyük a magánszférától és azzal a közösség gazdálkodjon" - mondta a döntést követően a francia főváros vízellátásáért felelős alpolgármester. Anne Le Strat hangsúlyozta: a polgármesteri hivatal által végzett számítások szerint a lépéssel Párizs évente 30 millió eurót, mai árfolyamon mintegy nyolcmilliárd forintot tud majd megtakarítani, ráadásul a befolyt nyereséget ahelyett, hogy szétosztanák a részvényesek között, a jövőben a víz- és csatornahálózat modernizálásába fogják befektetni.
A "vízfüggetlenségi harc" harc kezdete Franciaországban a kilencvenes évek elejére tehető, a települési vezetők ekkor kezdtek ugyanis rájönni arra, hogy a vízközművek működésének koncesszióba adása főleg áremelkedést hozott a lakosság számára, minőségi javulást azonban alig.
A folyamatot megfordítani akaróknak kemény ellenállást kellett leküzdeniük, az 56 ezer lakosú dél-nyugat franciaországi Castres város vezetőinek például közel tízéves bírósági hercehurca után sikerült megszabadulniuk a nevét Lyonnaise des eaux-ról Ondeóra változtató társaságtól, amellyel a település korábbi vezetése harminc évre szóló koncessziós szerződést kötött, és amely a vízszolgáltatás átvételét követő második évben 60 százalékkal emelte meg a lakossági vízdíjakat.
A több mint félmillió lakosú, kelet-franciaországi Grenoble-ban a környezetvédők több éves kemény harcának köszönhetően 2000 elejére került vissza a településhez a vízszolgáltatás. A zöldek munkáját itt nagymértékben hátráltatta a korrupció, a Lyonnais des eux vízszolgáltató ugyanis egyszerűen lefizette a várost vezető pártokat - jobb és baloldaliakat egyaránt -, ráadásul az ebből származó kiadásait a lakosság túlszámlázásából fedezte.
Mára már több tucatra tehető azoknak a településeknek a száma, amelyek a sikeres példákon felbuzdulva túltették magukat azon a hetvenes években elterjedt, gyakorlatilag ideológiává keményedett nézeten, mely szerint a vízszolgáltatás működtetését mindenképpen külső, magánvállalatokra kell bízni.
És ahol nem sikerült szerződést bontani, ott a települési képviselőtestületek erőteljes nyomással arra kényszerítik a vízszolgáltatókat, hogy drasztikusan csökkentsék áraikat. Legutóbb a kétszázezres, közép-franciaországi Saint Étienne városának sikerült ez a bravúr: a frissen megválasztott szocialista polgármester elérte ugyanis, hogy a Suez és a Veolia által 50-50 százalékban tulajdonolt helyi vízművek 2009 januárjától 23 százalékkal csökkentsék a lakossági vízdíjat. A mintát egyébként a szomszédos, közel kétmilliós Lyon vezetésétől vették, amely 2007-ben elérte, hogy a település vízszolgáltatását biztosító Veolia 16 százalékkal csökkentse az árait.
Az "emancipációs" folyamatban a polgármesterek minden lehetséges eszközt igénybe vesznek. A már említett példák mellett vannak, akik független szakértőkhöz fordulnak, hogy a vízművek működését, számlázási rendszerét átvilágítsák. Három éve egy ilyen külső auditnak köszönhetően a negyedmilliós nyugat-franciaországi Bordeaux vezetése rájött, hogy a város vízszolgáltatását működtető Lyonnaise des eaux 233 millió eurós "túlzott profitra" tett szert. Az összeget a település vezetése visszakövetelte, és a cég belement abba, hogy azt befektetések és árcsökkentés formájában visszatérítse.