Önvédelemre is kiképzik a tűzoltókat

Infostart
2009. október 8. 12:10
Hiába, hogy életeket mentenek, Franciaországban mind gyakoribb, hogy a külvárosi negyedekben durván, sokszor életveszélyesen megtámadják a helyszínre kivonuló tűzoltókat. Ezért a testület parancsnokai úgy döntöttek, hogy ezentúl nem csupán a rendőrség folyamatos segítségét kérik, hanem a tagokat önvédelemre is kiképezik. A jelenség azért is rendkívül súlyos, mivel Franciaországban a tűzoltók mentőkként is működnek.

A tűzoltók elleni erőszakos cselekedetek száma robbanásszerűen megugrott a három évvel ezelőtti állapotokhoz képest, derül ki a francia Polgári Védelmi Igazgatóság által közzétett adatokból. A vandálok tavaly összesen 899 tűzoltót támadtak meg, több mint kétszer annyit, mint 2005-ben, a megrongált tűzoltósági járművek száma pedig meghaladta a háromszázat.

"A számoknál is aggasztóbb az erőszak megállíthatatlannak tűnő fokozódása" - nyilatkozta a sajtónak a párizsi tűzoltóság szóvivője, hangsúlyozva, hogy míg néhány évvel ezelőtt a vandálok az esetek többségében "csupán" verbálisan sértegették a helyszínre kivonuló tűzoltókat, addig mára mindennapossá váltak a súlyos, olykor életveszélyes támadások.

A legfrissebb esetek egyikét Párizs egyik elővárosából, a közel negyven ezres lakosú La Courneuve-ből jelentették, ahol egy lépcsőházban keletkezett tűzhöz kivonulókat ismeretlenek előbb kövekkel megdobálták, majd vasrudakkal felszerelkezve megtámadták. Egy másik, ugyancsak főváros közeli helyszínen az oltást végző tűzoltóautót dobálták meg, egyebek mellett Molotov-koktélhoz hasonló üvegekkel.

A sebesültek, betegek helyszíni ellátását, kórházba szállítását is ellátó francia tűzoltók azt is elképedve tapasztalják, hogy immár nem csak az oltási műveleteknél, hanem a balestek helyszínein is egyre több támadás éri őket, és sokszor maguk az áldozatok azok, akik nekik esnek.

"Kórházba szállításuk előtt az alkoholisták vagy az elmebetegek rajtunk vezetik le dühüket, a magukat szeropozitívnak mondó drogosok pedig karmolják, harapják és leköpik embereinket, így próbálva őket AIDS-szel megfertőzni" - sorolta az eseteket a szóvivő.

Mindennek az lett a következménye, hogy a tűzoltók egyre gyakrabban kérnek rendőri védelmet egy-egy oltási művelethez, de a parancsnokok szerint ez nem elég. Úgy döntöttek, hogy az altiszteket az alapvető önvédelmi fogásokra, eljárásokra is kiképezik. Az elképzelés az, hogy amíg a csapat oltja a tüzet, addig egy-két megtermettebb tűzoltó a potenciális támadókat tartja szemmel, és szükség esetén szembe is száll velük.

"A jövőben alaposabban ellenőrizzük a tűzesetekhez való riasztásokat, szorosabban együttműködünk a rendőrséggel, a helyszínre kivonuló legénység pedig a támadók első üvöltésére különleges, eddig nem alkalmazott módszereket fog alkalmazni - sorolta a tervezett intézkedéseket az egyik parancsnok. Az is az óvintézkedések arzenáljához tartozik, hogy a tűzoltóknak ezentúl bélelt hővédő ruhában kell kivonulniuk a külvárosi helyszínekre, ily módon védekezve az esetleges kődobálásokkal szemben.

A rendőrség közben arra biztatja őket, hogy minden egyes támadásról tegyenek feljelentést, amire a magukat békésnek és türelmesnek mondó tűzoltók is egyre inkább hajlanak: az éve első nyolc hónapjában csak Párizsban összesen 115 ilyen panasz született. Tíz évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban a rendőrség mindössze két esetet regisztrált.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást