Keleten vagy nyugaton védjük az uniót?

InfoRádió / MTI
2009. szeptember 21. 13:15
Ausztria egyetért azzal, hogy erősítsék meg az EU határvédelmi ügynökségét, a Frontexet, de a francia elképzelésektől eltérően nem a Földközi-tengeren érkező menekültek hatékonyabb feltartóztatására, hanem az unió keleti határainak jobb őrzésére kívánna összpontosítani.

Maria Fekter osztrák belügyminiszter hétfőn, az uniós országok bel- és igazságügyi tárcavezetőinek brüsszeli tanácskozása előtt azt mondta: Ausztria nem kíván részt venni sem a Máltára nehezedő menekültnyomás enyhítésében, sem az Európai Bizottság által indítványozott menekültletelepítési programban.

A brüsszeli tanácskozást a bevándorlás és a menedékjog időszerű kérdéseinek szentelik. Megvitatják egyebek közt az Európai Bizottság azon javaslatát, amely közös uniós letelepítési program kidolgozására irányul. A program célja az lenne, hogy szorosabbá tegye az uniós tagállamok közötti politikai és gyakorlati együttműködést a harmadik országokból az uniós tagállamokba érkező menekültek letelepítésében.

Eric Besson francia bevándorlásügyi miniszter a találkozó előtt levélben fordult minisztertársaihoz, amelyben arra hívta fel figyelmüket, hogy egyre több illegális menekült törekszik az EU-ba a Földközi-tenger felől, és ezért a Frontexet meg kell erősíteni. Olyan külön parancsnokság létrehozását javasolta, amely az uniós partok felé tartó, illegális bevándorlókkal zsúfolt tengeri szállító járművek felderítését és feltartóztatását irányítaná.

Fekter egyetértését hangoztatta a Frontex megerősítésének gondolatával, de leszögezte, hogy nem annyira a déli, hanem inkább a keleti határ mentén tapasztalt nehézségekkel kívánna foglalkozni. Mint megjegyezte, a menedékkérelmek elbírálására hivatott osztrák bírói szerv előtt jelenleg 21 ezer akta fekszik, és ezek feldolgozása mintegy három évet vesz még igénybe. Ezeknek a menedékkérőknek a zöme a balkáni háborúk helyszíneiről érkezett.

Wolfgang Schäuble német belügyminiszter a miniszteri tanácskozás előtt bírálta azt az amerikai tervet, amely szerint beutazási illetéket kérnének a vízumkötelezettség nélkül az Egyesült Államokba beutazó európaiaktól.

A washingtoni szenátus a múlt szerdán már megszavazta a tíz dolláros illetéket, de a képviselőház még nem foglalt állást. Schäuble szerint meg kellene maradni az illetékmentességnél. Ezt - tette hozzá - kétoldalú alapon már megmondta az amerikaiaknak, de tovább kell erről tárgyalni az Egyesült Államokkal. A minap az Európai Bizottság is bírálta az illeték bevezetésének tervét.