Moszkva tiltakozik egy romániai szovjet katonai emlékmű meggyalázása miatt

InfoRádió / MTI
2009. szeptember 11. 19:12
Jegyzékben tiltakozott Oroszország a román külügyminisztériumnál pénteken amiatt, hogy Bukarestben ismeretlenek meggyalázták a második világháborúban elesett orosz katonák emlékművét - közölte a moszkvai külügyi tárca.

Közleménye szerint az emlékmű egy részét vörös festékkel öntötték le, és a "Románia fasizmus alóli felszabadításában elesett hősök emlékét sértő feliratot" pingáltak rá.

Moszkva felszólította a román kormányt, hogy haladéktalanul tisztítsa meg az emlékművet, gondosan vizsgálja ki az esetet és szigorúan büntesse meg az elkövetőket. Emlékeztetett arra is, hogy korábban két másik romániai városban, Iasi-ban (Jászvárosban) és Galati-ban is történtek hasonló garázda cselekmények.

A moszkvai közlemény nem részletezte, hogy az egyik bukaresti temetőben álló katonaszobrot mikor gyalázták meg. A román külügyminisztérium sajnálkozásának adott hangot a történtek miatt.