Taxisharc London utcáin

InfoRádió / MTI
2009. szeptember 9. 07:53
Megélhetésükért kell küzdeniük London híres fekete taxijainak: konkurenciaként léptek fel ugyanis az úgynevezett minitaxik, a taxiengedéllyel rendelkező közönséges autók.

Míg a London jelképeiként számon tartott fekete taxik szolgáltatásait az utcán megállítva vehetik igénybe a járókelők, addig az új taxik telefonon és interneten rendelhetők meg.

A Heathrow repülőtér és a belváros közötti szakasz eddig csak az elegáns fekete limuzinok privilégiuma volt, ezért kihozta a béketűrésből a sofőröket a légitársaság javaslata, miszerint engedjék be oda is a minitaxikat. Már februárban tüntetést szerveztek a Trafalgar Square-en. "Újra és újra meg fogjuk ezt tenni" - nyilatkozta az egyik sofőr - "Idővel mi is úgy járhatunk, mint a piros emeletes buszok és a telefonfülkék". Egykoron ezek is a londoni utcaképhez tartoztak, mégis többé-kevésbé át kellett adniuk a terepet az újdonságoknak.

John Griffin, London legnagyobb minitaxi-vállalkozásának, az Addison Lee-nek a főnöke szerint a fekete taxik már elavultak, nem haladnak a korral, s ha nem fejlődnek tovább, ki fognak halni. Véleménye szerint a modern műholdas navigációs rendszerrel rendelkező minitaxik jobban segítik az utazókat. Hozzátette, a fekete taxik sokat tanulhatnának a minitaxitól, amely az utazóközönséget például arról is tájékoztatja sms-ben, hogy hány perc múlva érkezik a kért autó.

Egy nemrég nyilvánosságra hozott körkérdés eredménye szerint a fekete londoni taxikat még ma is a világ legjobbjaiként tartják számon. Jóhírüket elsősorban a sofőrök kitűnő helyismeretének köszönhetik. Mindenkinek vizsgán kell bizonyítania, hogy London összes utcáját ismeri: a teszt sikeres teljesítése több éves felkészülést igényel. A minitaxik vezetői ezzel szemben navigációs rendszerük segítségével igazodnak el a városban.

A minitaxik 2002-ben kapták meg az engedélyt. Míg Londonban átlagosan ötvenezer ember van úton, addig csupán feleannyi taxis. A két taxisrendszer konkurenciaharca általában hétvégenként késő éjszaka a West End-i városrészben a legélesebb. A taxisok gyakran nem tartják be saját szabályaikat, és egymás elől halásszák el a vendégeket, holott egyikük csak hívásra érkezne, másikuk pedig leintésre venné fel az utasokat.

Steve Wright, a minitaxisok szervezetének egyik képviselője szerint a hagyományos fekete taxiknak is célszerű lenne egy rendelési rendszert kidolgozniuk. "Húsz éven belül már csak nevetni fogunk azon, hogy nem is olyan régen még az utcán állva kellett reménykednünk abban, hogy épp arra jár egy szabad autó" - tette hozzá.