eur:
394.51
usd:
369.85
bux:
65193.1
2024. április 19. péntek Emma

Chilében per készül a Pinochet-rezsim bűneit elkövetők ellen

Chilében 129 embert állítanak bíróság elé a néhai Augusto Pinochet vezette diktatúra idején elkövetett bűncselekmények miatt. A gyanúsítottakat azzal vádolják, hogy részt vettek baloldali ellenzékiek likvidálásában, emberrablásokban és több esetben gyilkosságokban is.

A vádlottak között van Manuel Contreras, az egykori titkosszolgálat, a Dina főnöke is, akit már kétszeres életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek az Augusto Pinochet uralma idején elkövetett más bűncselekményeiért.

Az 1973 és 1990 közötti diktatúra idején több mint 3100 embert meggyilkoltak, tízezreket megkínoztak. Eddig 711 volt rendőr, vagy katona ellen emeltek vádat a jogsértések miatt, közülük 51-en már börtönbüntetésüket töltik. A 2006-ban elhunyt Augusto Pinochet ellen egyszer sem tudtak lefolytatni teljes büntetőpert a diktatúra bűncselekményei miatt.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt.
VIDEÓ
Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Az iráni FARS hírügynökség szerint három robbanást lehetett hallani Iránban Iszfahán tartományban egy katonai bázison, ahol vadászgépek állomásoznak. Egy amerikai tisztviselő azt mondta, hogy Izrael mért csapást Iránra, a létesítmény nem nukleáris volt. Az iráni légvédelmet aktiválták. Napközben kétértelmű nyilatkozatok születtek azzal kapcsolatosan, valóban Izrael támadott-e, Teherán eddig nem vádolta ezzel meg a zsidó államot, a Hamász viszont igen. Közben Szíriát is támadás érte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×