Irán pozitívan értékelte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség legújabb jelentését, amely Teherán szerint megerősíti, hogy a perzsa állam atomprogramja békés célú. Ali Akbar Szalehi, az iráni atomenergia-ügynökség vezetője hangsúlyozta: semmit nem titkolnak el a szervezet elől.
A pénteki elemzésben az állt, hogy Irán visszafogta urándúsítási tevékenységét: háromszázzal kevesebb centrifugát működtet ebből a célból a tavalyi csaknem ötezerhez képest. Emellett a szakértők kiemelték, hogy az iráni hatóságok beengedték az ENSZ-ellenőröket az araki nehézvizes reaktor területére, illetve engedélyezték, hogy egy másik létesítményben, a natanziban a korábbinál hatékonyabb mérőeszközöket helyezzenek el. Ugyanakkor a szervezet megállapította, hogy Irán továbbra sem működik együtt teljes mértékben az ügynökséggel.