Esélyeit latolgatja a szociáldemokrata párt

Infostart
2009. július 30. 05:53
Potsdamban a kancellár választási kihívójának vezetésével szerdán reggel összeült a kormánykoalícióban résztvevő Szociáldemokrata Párt elnöksége, hogy kidolgozza a kampány részleteit és összeállítsa azoknak a névsorát, akikkel a párt győzelem esetén kabinetet akar alakítani. Azonban a Szociáldemokrata Párt esélyei igencsak szerények.

Két hónappal a parlamenti választások előtt tovább emelkedett a két keresztény párt támogatottsága, míg a Szociáldemokrata Párt népszerűsége már hónapok óta igen alacsony szinten stagnál.

Egy most végzett közvélemény-kutatás szerint a válaszadók 58 százaléka Angela Merkel kancellárra voksolnak, ha most lenne a választás, míg kihívója, Frank Walter Steinmeier külügyminiszter mellett alig 17 százalék áll ki.

A kilátások javítására a Szociáldemokrata Párt elnöksége szerdán Potsdamban részletes kampánytervet készít, amelynek része az úgynevezett árnyékkormány felállítása. Ebben kevés új név szerepel, habár a családügyi minisztérium élére Steinmeier Mecklenburg-Elöpomeránia eddigi szociálpolitikai miniszterét, a 37 éves Manuela Schwesiget ajánlja, akinek pályafutása már eddig is üstökösként ívelt felfelé.

Az árnyékkormánynak aligha lesz tagja az eddigi egészségügy miniszter. Ulla Schmidt körül ugyanis országos botrány kerekedett szolgálati autójának Spanyolországban történt ellopása miatt.

A miniszter ismételten hangoztatta, hogy hivatalos előadásra akart indulni nyaralóhelyén szolgálati autójával, ezért rendelte Berlinből sofőrjével Alicantéba a páncélozott Mercedest.

Noha az autót időközben megtalálták Alicante közelében, az ügy súlyosan csorbítja már nemcsak a miniszter, hanem a Szociáldemokrata Párt tekintélyét is egyben pedig súlyos csapást mér a korábban legnagyobb baloldali tömegpárt választási esélyeire is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást