eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Kijárási tilalommal a fiatalok balhézása ellen

A nyári szezon beköszöntével tucatnyi francia település vezetése rendeletben tiltja meg, hogy a 13, helyenként 14 évesnél fiatalabb gyerekek este egyedül csatangoljanak az utcákon. Az intézkedéssel a lakótelepeket egyre inkább eluraló erőszakot akarják megfékezni.

Egyelőre a Párizs körüli kisvárosok a legaktívabbak, mintegy fél tucatnyi településen a gyermekek augusztus végéig este tíz után csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodhatnak az utcán. A tilalmat áthágó gyermekeket a rendőrségre szállítják, a szülőket pedig közel 40 eurónak, mai árfolyamon mintegy 11 ezer forintnak megfelelő pénzbüntetéssel sújtják.

A polgármesterek - szándékaik szerint - ily módon akarják "felelősségre kényszeríteni" a csemetéjüket túlságosan szabadon engedő szülőket, a jelenséggel szemben magukat egyre védtelenebbnek érző lakosság pedig általában megelégedetten nyugtázza ezt a törekvést. A helyi elöljárók egyébként pontosan érzékelik a pozitív választói véleményt, nem véletlen, hogy tavaly óta egyre nagyobb az érdeklődés a néhány apró francia tengerparti üdülőváros által immár közel nyolc éve bevezetett "szokás" iránt.

A francia bírák egyik szakszervezete azonban máris aggodalmát fejezte ki a jelenség miatt, mondván: a rendeletek alapvetően kampánycélokat szolgálnak, betartatásukra ugyanis meglehetősen kevés az esély. Szerintük a késői órákban az utcákon mászkáló gyermekek szüleit a legtöbb esetben csaknem lehetetlen beidézni a rendőrségre, a kiszabott pénzbüntetés behajtása pedig gyakorlatilag reménytelen.

A polgármesterek azonban eltökéltek, a tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy az esti órákban a fiatalok egyik kedvenc szórakozása a hangoskodás, majd az azt követő verekedés, ami gyakran a rendőrökkel való, olykor tragédiával járó összecsapással végződik.

Legutóbb egy észak-franciaországi kisvárosban halt meg egy szórakozó fiatal a hét végén, és az eset miatt zavargások törtek ki a tragédia helyszínén. Pedig a rendőrök - az első jelentések szerint legalábbis - csupán a dolgukat végezték: igazoltatni akarták azt a fiatalembert, aki mopedjével megállás helyett nekik hajtott, majd elesett, és feje oly szerencsétlenül ütődött neki a járdaszegélynek, hogy a helyszínen életét vesztette.

A tragédia hírére kétnapos zavargás tört ki a Párizstól mintegy száz kilométerre fekvő, húszezer lakosú Louviers nevű kisvárosban, és a tiltakozók Molotov-koktélokat dobtak a polgármesteri hivatal, az állomás és a rendőrség épületére. Alig néhány nappal korábban egyébként csaknem a megszólalásig hasonló egyet történt egy közép-franciaországi kisvárosban is, azt követően, hogy egy előzetes letartóztatásba helyezett 21 éves fiatalember felakasztotta magát.

A hatóságokat egyre jobban aggasztja, hogy az ilyen és hasonló esetekben a szerencsétlenül járt fiatal barátai és hozzátartozói akkor is a rendőrséget vádolják, ha a tragédiát maga az áldozat idézte elő, és spontán tüntetéseket szerveznek, majd üzleteket, hivatalos épületeket, autókat gyújtanak fel. Mindezek fényében nem véletlen, hogy a polgármesterek által meghirdetett kijárási tilalom kifejezetten pozitív fogadtatásra talál a lakosság körében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×