eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

G8-csúcs: új módszer a szegény országok megsegítésére

Az élelmiszersegélyektől a mezőgazdasági fejlesztés felé fordulnak a gazdag ipari államok a szegényebb országok segélyezése során - így összegezhető a G8-as csúcs utolsó, fontos döntése. Közben az egyik résztvevő, Barack Obama amerikai elnök előbb a Vatikánba, majd a nyugat-afrikai Ghánába készül, ahol izgatottan várják az első színesbőrű amerikai elnök látogatását.

A világon egymilliárd ember éhezik, és a gazdag országok eddig élelmiszersegélyekkel próbálták kezelni a problémát, amely emberek tömegeit készteti arra, hogy Európába vándoroljanak, ami politikai feszültséget okoz.

Az elmúlt három évben 22 országban, a világ minden régiójában, élelmiszerlázadások törtek ki, ami jól mutatja, hogy mennyire sebezhető a nemzetközi élelmezési rendszer - jegyezte meg a Reutersnek Jaques Diouf, az ENSZ Élelmiszer- és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO vezérigazgatója.

Az olaszországi G8 csúcson a gazdag országok úgy döntöttek: a segélyek helyett ezentúl a helyi mezőgazdaságok felépítésébe próbálják befektetni a pénzt. A vártnál nagyobb, 15 milliárd helyett 20 milliárd dolláros alapból finanszírozzák majd azt, hogy az éhező országokban az emberek maguk termeljék meg az élelmet és hogy stabil legyen az ellátás. "Ez természetesen nem elég" - mondta a FAO-vezetője, még az előtt, hogy a végleges adat ismertté vált volna "de ahhoz képest, ahol voltunk, hatalmas ugrás".

A G8 hírhedten kreatív módon áll hozzá ahhoz, hogyan tartsa be ígéreteit, amikor a szegény országokról van szó. A házigazda Olaszországot például különösen sok bírálat érte. Barack Obama amerikai elnök megjegyezte: az élelmiszerbiztonság minden ország számára fontos, a gazdagoknak pedig erkölcsi kötelessége, hogy segítsenek a szegényeknek.

Obama körültekintően választott mintaállamot

Obama a csúcs vége után a Vatikánba, majd Ghánába indult. A nyugat-afrikai országban fokozott izgalommal várták az első színesbőrű, amerikai elnök érkezését. Obama körültekintően választotta ki a helyszínt, amikor nem Kenyába, apja országába látogat el először a kontinensen.

Ghána Afrika egyik viszonylag stabil demokráciája, a kontinensen az első, gyarmati sorból függetlenné vált ország, erős civil szervezetekkel. Így Obama példaként akarja beállítani sok más, diktatúrával, korrupcióval és szegénységgel küszködő afrikai állam előtt.

Ghána emellett arra is példa lehet, hogyan tudnak a gazdag államok fellépni a klímaváltozással szemben, azzal, hogy finanszírozzák a trópusi erdők védelmét. Az országban például új programot indítottak, melynek részeként 24 millió fát telepítenek, amelyek életük során 9 millió tonna széndioxidot köthetnek meg - jegyezte meg a BBC.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×