Elutasítják az oktatási reformot a francia tanárok

Infostart
2009. július 10. 13:33
Alig nevezték ki, máris sajátos harcot kell vívnia az új francia oktatási miniszternek: közel háromezer engedetlen tanítót kell megrendszabályoznia, akik elutasítják az előző tárcavezető által még tavaly életbe léptetett oktatási reform alkalmazását. A szakszervezetektől függetlenül, spontán módon létrejött mozgalom vezetőjét pénteken állítják fegyelmi bizottság elé a délnyugat-franciaországi Toulouse-ban, miközben Luc Chatel miniszter arra figyelmeztette a vele egyetértőket, hogy a közoktatás nem "önkiszolgáló", ahol mindenki azt vesz, amit akar.

Az elemi iskolai oktatás reformja valójában a minőségi ingyenes állami oktatás megszüntetését jelenti - állítják azok a tanárok, akik nem értenek egyet az előző oktatási miniszter, Xavier Darcos által a szakma nagy részének ellenállása mellett végrehajtott változtatásaival. A "Pedagógus ellenálás" című blogjukból kiderül, hogy a kifogásolt intézkedések közül leginkább a gyengén teljesítő diákokkal való bánásmód háborítja fel őket.

A reform egyik lényeges újítása ugyanis az, hogy a heti kötelező óraszámot huszonhatról huszonnégyre csökkentette, a pedagógusokat pedig arra kötelezte, hogy a felszabadult két órában külön foglalkozzanak azokkal a nebulókkal, akik a legkevésbé értették meg a leadott anyagot.

Az engedetlenek egy az egyben átvették a reform ellen tavaly több alkalommal országos sztrájkot szervező szakszervezetek véleményét: a fenti intézkedés csak arra lesz jó, hogy még inkább megbélyegezze a rosszul teljesítő diákokat. A pedagógusok szerint fennáll a kétsebességű iskolarendszer kialakulásának a veszélye is.

Visszacsinálnák

A tiltakozó mozgalmat elindító, pénteken fegyelmi bizottság elé álló Alain Refalo olyannyira nem értett egyet az újításokkal, hogy a tanfelügyelőknek még januárban nyíltan kijelentette: a gyenge diákoknak fenntartott két órában színházi előadásokat szervez - a teljes osztály részvételével.

Lépését felettesei első körben tizenkilenc napos fizetésmegvonással és a küszöbön álló szakmai előléptetésének elhalasztásával "jutalmazták". Ám mivel véleményén azóta sem változtatott, sőt, a hatóságok szerint másokat is engedetlenségre biztatott, immár az állásából való elbocsátása sem zárható ki.

Az engedetlen tanítók egyébként a reform által meghirdetett "vissza az alapokhoz" elvvel sem értenek egyet. "Reakciósnak" tartják például, hogy a minisztérium - a folyamatosan romló iskolai eredmények láttán - ismét nagyobb hangsúlyt akar fektetni a francia nyelv és a matematika alapos elsajátítására.

Ellenállás

A két hete kinevezett új oktatási miniszter azonban egyelőre nem áll szóba az immár néhány iskolaigazgatót is felsorakoztató tiltakozókkal, hanem azt ígéri, hogy a renitensekkel szemben továbbra is szigorúan fellépnek.

Luc Chatel az egyik állami rádiónak adott interjúban hangsúlyozta: egy tanár csak akkor tudja teljesíteni feladatát, ha diákjai engedelmeskednek neki, ám nem követelhet tőlük engedelmességet, ha közben maga nem teljesíti felettesei előírásait. Majd hozzátette: az állami oktatás nem "önkiszolgáló" vagy "étlap", amelyről mindenki kedvére válogathat.

A tanárok és elemi iskolai pedagógusok legnagyobb szakszervezete, a SNUIPP nem ért egyet a miniszterrel, és azt szeretné, ha tárgyalás kezdődne a pedagógusok jelentős része által továbbra is kifogásolt változásokról.

"Ez az eredménye annak, amikor egy reformot a szakma véleménye ellenére vezetnek be" - értékelte a kialakult helyzetet az InfoRádiónak Marianne Baby, az érdekvédelmi szervezet főtitkárhelyettese, hozzátéve: megértik az engedetlen tanárokat, és arra kérik a minisztert, hogy ne büntesse meg őket.

Hanganyag: S. Ráduly János (Franciaország)


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást