Néhány órára visszakapta cári nevét a Leningrádi pályaudvar

InfoRádió / MTI
2009. július 9. 20:31
Néhány órára visszakapta eredeti nevét Moszkva legrégebbi vasúti pályaudvara: ismét I. Miklós cár nevét viselte az elmúlt nyolc és fél évtizedben megszokott Leningrádi helyett, míg az orosz vasúttársaság nem cáfolta a sajtóban előzőleg kész tényként tálalt döntést.

Az első moszkvai híradások szerint a történelmi név helyreállításáról Vlagyimir Jakunyin, az orosz vasúttársaság elnöke határozott, arra hivatkozva, hogy I. Miklós jelentősen hozzájárult az orosz vasúthálózat kiépítéséhez, sőt maga kezdeményezte a most régi nevére - Nyikolajevszkijra - visszakeresztelt pályaudvar építését is.

E beszámolók nyomán több nemzetközi hírügynökség is világgá röpítette a hírt. Az uralkodó 1842-ben írta alá az első, Szentpétervár és Moszkva közötti orosz vasútvonal felépítésére vonatkozó ukázt, s a két városban két egyforma pályaudvar épült. A vasúti forgalom 1951-ben indult meg, a vonalat és a moszkvai pályaudvart 1855-ben az uralkodóról nevezték el. A bolsevik hatalomátvétel után, 1923-ben mindkettő nevét Októberire változtatták, egy évvel később pedig az északi város nevének változását követve a moszkvai pályaudvar a Leningrádi nevet kapta.

Bár a Szovjetunió tizennyolc évvel ezelőtt felbomlott, a névváltozatás vitát keltett. Az orosz kommunisták "ideológiai provokációnak" minősítették, hogy I. Miklós - az egyik leginkább tekintélyelvű, Európa csendőrének is mondott orosz cár - nevét viselje a pályaudvar.

Marija Vlagyimirovna Romanova nagyhercegnő, aki magát a cári család fejének tekinti, az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva viszont üdvözölte a változtatást. Ivan Arcisevszkij, a Romanov-dinasztia tagjai szövetségének képviselője óvatosságra intett a névváltoztatásokkal kapcsolatban, mondván: a leningrádi blokád elnevezés már örökre így marad meg az oroszok történelmi emlékezetében, s minden, ami Leningrádot és a leningrádiakat érinti, nagyon fontos a számukra.

Az orosz vasúttársaság később visszakozott, közölvén, hogy végleges döntés nem született az ügyben.